Még egy ilyen győzelem és elvesztünk
A nagy akarásnak, hegy alatti abrakolásnak végül csak meglett az eredménye: az RMDSZ átbukott az öt százalékos küszöbön, ami újabb öt esztendőre megnyitja előtte a EP-beli jelenlét lehetőségét. Hogy miért, mi végre oly fontos ez nekünk, erdélyi magyaroknak, nos, azt egyelőre nehéz átlátni. Egy-két képviselő a hétszázötvenegy között mire elég? Nyilván semmire. Legalábbis Románia EU-tagsága, azaz 2007 óta kézzelfogható hasznunk nem származott abból, hogy képviselőink ott voltak, vannak, “ahol a döntéseket hozzák”. Ott vannak ugyan, de érdekérvényesítő erejük a semmivel egyenlő. Ezért vagyunk – ezért is! – a kontinens egyik legnagyobb lélekszámú őshonos kisebbségeként szinte páriák Európában.
Nézzük a számokat, amelyek köztudomásúlag kiválóan alkalmasak arra, hogy eltakarják a valóságot. Az RMDSZ-re leadott több, mint 470 ezer szavazat – önmagunkhoz mérten – akár kiváló eredménynek is számíthat. Mert tudjuk, az erdélyi magyar szavazóbázis bzony igencsak korlátozott. Ezt jól tudják az RMDSZ belső köreiben is, talán ezzel magyarázható, hogy még idejében igyekeztek jól körülbástyázni magukat a hatalomban. Ezt célozta az a máig nem kellőképpen ismert egyezmény, amit az RMDSZ vezetői – amerikai közvetítéssel – a román hatalommal kötöttek, s ami Neptun-gate néven vált a politikatörténet részévé. Neptun-gate: az a többfordulós, az azonos nevű Fekete-tengeri üdülőtelepen indult tárgyalássorozat, amely azzal zárult, hogy az RMDSZ politikusai – Borbély László, Frunda György és Tokay György – lemondtak az erdélyi magyarság kollektív jogainak követeléséről, az autonómiáról, az önálló állami magyar tudományegyetemről –, cserében viszont ígéretet kaptak, hogy a mindenkori román (hattér)hatalom biztosítja a “Szövetség” folyamatos parlamenti jelenlétet, az ezzel járó előnyökkel természetesen.
Az egyezség eddig kiválóan működött. Feltehetőleg ennek tudható be az a mintegy 30 ezer szavazat is, amely a szinte kizárólag románok lakta Kárpátokon túli megyékből érkezett, ahol a legutóbbi népszámlálási adatok szerint alig él 3 ezer magyar. Erre utalt ismerősöm, aki azt mondta: nem érti miért kellett Orbán Viktorhoz fordulniuk segítségért, hisz akkor is meglesz a bejutáshoz szükséges 5 százalékos szavazatarány, ha egyetlen magyar sem járul az urnák elé. De elhangzott más vélemény is, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ üdvöskéje szerint erre az egyetlen elfogadható magyarázat csak az lehet, hogy a románok… Orbán Viktorra szavaztak.
Hogy igencsak akarták a sikert Kelemenék – mi az hogy, nagyon is! –, az vitathatatlan. Olyannyira, hogy nem átallottak vasárnap délután, este könyörgő, riogató, fenyegetőző sms-ekben kérni, követelni a szavazatokat. Aztán megkapták. Igaz, a siker után elfelejtették megköszönni Orbán Viktornak a kampányban nyújtott támogatást, de hát tudjuk: a politika nem a háláról szól. A politika érdekekről, főleg pillanatnyi érdekekről, s azok gátlástalan követéséről szól elsősorban, semmint elvhűségről, netán barátságról. Igen, számukra a politika ott kezdődik, ahol az erkölcs véget ér. Ezt bizonyították akarva-akaratlan az utóbbi harminc évben.
Ha viszont most azt hiszik, hogy ott és úgy folytathatják, ahogyan május 26-a előtt tették, akkor valamit végleg félreértettek.
