Katalánok (Nem székelyek)

Hétfői hír, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés okán kilenc katalán függetlenségi vezetőt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre ítélt. Ezzel egyidőben ismét nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a Németországban tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök, illetve a négy szintén külföldön tartózkodó volt katalán kormánytagok ellen is. Mint ismeretes a 2017. október 1-jei – a spanyol hatóságok szerint alkotmányellenes –, rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult perben tizenketten kerültek a vádlottak padjára, közülük kilencen előzetes letartóztatásban vannak, többen csaknem két éve. A legsúlyosabb büntetést Oriol Junqueras, volt katalán elnökhelyettes kapta, akit közpénz hűtlen kezelésének bűncselekményében is bűnösnek találtak. „Az én nézőpontomból semmi, amit tettünk nem bűncselekmény, és azokból a bűncselekményekből, amelyeket nekünk akarnak tulajdonítani, nem követtünk el semmit” – hárította el a vádakat a volt alelnök. A maga során Carles Puigdemont, egykori elnök is szörnyűségnek nevezte, hogy összesen száz év börtönbüntetésre ítélték a katalán függetlenségi politikusokat. „Úgy kell reagálni mint még soha. Fiaink és lányaink jövőjéért. A demokráciáért. Európáért. Katalóniáért" – írta Twitter-bejegyzésében. És a katalánok azonnal reagáltak – nem úgy, mint soha, de úgy, mint mindig – tüntettek Katalónia-szerte. Például akadályozták a barcelonai El Prat repülőtér elérését. Október 26-ára függetlenségpárti civil és szakmai szervezetek nagyszabású tüntetést hirdettek. Hát így csinálják a katalánok. Pedig Spanyolországban is volt egy Franco-diktatúra, amikor még a katalán nyelv nyilvános használata is be volt tiltva. Ennek ellenére ma Katalónia Spanyolország legfejlettebb régiója, igen széles körű – már-már a függetlenséggel egyenértékű – önállósággal. Amit – jó, ha tudjuk – Madrid sem kínált tálcán. Sem a katalánoknak, sem a baszkoknak, sem másoknak. Mindezért keményen meg kellett harcolniuk. Mert úgy van az, hogy a hatalomról – különösen a más népek, más etnikai közösségek feletti hatalomról – önként nem szoktak lemondani, csak kényszerből. Esetleg jól felfogott, de mindig önös érdekből. Merthogy így működik ez. Tájainkon még inkább. A katalán eset kapcsán ejtsünk szót a székely autonómiatörekvésekről, a mi, illetve politikai képviselőink hozzáállásáról is. Először is: három évtizede harcolunk érte – főleg választási kampányok idején – , de egyről kettőre még nem jutottunk. Viszont sokan a „harcosok” közül – politikailag természetesen – szépen megélnek belőle, mármint a harcból. Úgy fest, az elkötelezettség, az elszántság, az akarat hiányzik elsősorban. A civil kurázsi. Mással nem magyarázható, hogy az autonómiakövetelések melletti karakánabb, határozottabb kiállástól annyira tartanak kiválasztottjaink. Akik szerint az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt politikailag még egyszer sem volt alkalmas a pillanat arra, hogy előhozakodjanak vele a román döntéshozók előtt. Lenne még egy magyarázat, de arra gondolni sem merek… Lassan oda jutottunk – akárcsak a Tamási-novella hőse –, hogy nekünk már hiába trombitálnak… Legalábbis azok, akik eddig tették.