Pesti Srácok

Erdő Péter: a pandémiában az emberek visszatértek a templomokba

Erdő Péter: a pandémiában az emberek visszatértek a templomokba

A magyar katolikus egyháznak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követő lelkipásztori feladatairól beszélt a Vatikánban Pietro Parolin szentszéki államtitkárral Erdő Péter bíboros, prímás, aki bizakodónak mondta magát Ferenc pápa esetleges újabb magyarországi látogatásával kapcsolatban.

Erdő Péter a pápa következő magyarországi látogatása kapcsán úgy nyilatkozott: bizakodó, de a konkrét előkészületekről szerinte még korai lenne beszélni. Hozzátette:

Kijelentette, hogy Ferenc pápa szeptember 12-i budapesti látogatásának, amelyen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be, öt hónap elteltével is "erős a visszhangja, kedvező az emléke" a Vatikánban. Az esztergom-budapesti érsek megjegyezte:

PestiSracok facebook image

Hozzátette, hogy a Szentszéknél "a magyar kulturális értékekről, és a Magyarországon szerzett tapasztalatokról is nagyon pozitívak az élmények". Elmondta, hogy a Vatikánban a magyar katolikus püspöki kar aktuális lelkipásztori koncepcióiról beszélt, amelynek középpontjában az ifjúság iránti figyelem áll. Annál is inkább – tette hozzá –, mivel számos óvodát, iskolát, felsőoktatási intézményt tartanak fenn.

Emlékeztetett, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az idén ünnepli harmincéves jubileumát, miután 1992-ben kapta meg a püspöki kari elismerést. Azóta a szegedi Gál Ferenc és az egri Esterházy Károly katolikus egyetem is megkezdte működését.

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy az egyházi oktatási intézmények a katolikus szellemiség és kultúra elmélyítése mellett jelentős szerepet vállalnak az oktatási felzárkóztatásban is. Úgy vélte, hogy világméretű problémát jelent az alapfokú oktatás gyenge színvonala, amely korlátozza és negatív irányban határozza meg az emberek életpályáját és sorsát, kizárva őket a színvonalas felsőoktatásból. Mint fogalmazott:

A vállalt feladatok között említette a periférián működő iskolák, hátrányos helyzetű gyermekek felkarolását, hangsúlyozva, hogy az a tudásszint emelkedéséhez vezet. Kifejtette, hogy a Szentszék példamutatónak tartja a magyarországi egyházi oktatás társadalmi szerepét.

– mondta. A vatikáni megbeszéléseken szó volt az oktatási intézmények működését biztosító szerződésekről, többek között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem campusának kialakításáról, és az egri katolikus egyetem működtetéséről, finanszírozásáról is.

– mondta Erdő Péter. A bíboros, prímás hangoztatta, hogy a pandémiában a hitélet nyújtott támogatást sokak számára, és az utóbbi két évben "visszatértek az emberek a templomokba, a gyóntatószékekbe, valamint az egyházi programokra is". Úgy látta, hogy Budapesten is – a világjárvány előtti időszakhoz képest – emelkedett a templomba járók száma, "és ez nagyon bátorító, azt jelenti, hogy az emberekben spontán él az a bizakodás, hogy jobban kell, és van miért újrakezdeni, velünk van a gondviselő Isten és megyünk tovább".

Erdő Péter részt vett azon az ünnepségen, amelyen a Pápaság Aranyérmét és a hozzá kapcsolódó pápai oklevelet vehette át Vörös Győző ókorkutató, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja a jordániai Machaerus-hegyen végzett ásatásokért. A tudós bíboros kijelentette: Vörös Győző eredményei a magyar tudomány teljesítményét bizonyítják. Hozzátette, hogy a magyar egyházi egyetemek régészei számos kutatást végeztek a Közel-Keleten.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?