Pesti Srácok

Erdő Péter és Herczegh Anita osztott ajándékot rászoruló gyerekeknek

Erdő Péter és Herczegh Anita osztott ajándékot rászoruló gyerekeknek

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége kétszázötven rászoruló gyermeknek adott át névre szóló karácsonyi ajándékcsomagot a Budapest-Városmajori Jézus Szíve plébániatemplomban szombat délután.

Erdő Péter a gyerekeket köszöntve arról beszélt: ahogy a betlehemi pásztorok, akik elsőként ajándékozták meg a Kisjézust, "mi is oda akarunk térdelni, mi is szeretnénk ajándékot vinni" neki.

– fogalmazott a bíboros. Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke, aki az MTI-nek elmondta: a karitatív szervezetek hol látványosan, hol csendben, de egész évben végzik munkájukat. Értékelése szerint az idei év "nagyon sűrű volt".

PestiSracok facebook image

– mondta. Megjegyezte: a szervezetek a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítő Regőczi Alapítvány munkájában is részt vállalnak. Soltész Miklós kitért arra is: a Katolikus Karitász advent idején – más akciói mellett – évről évre azt a "nagyszerű", "lélektől lélekig érő" módját választja a segítésnek, hogy közösségek, iskolai osztályok, családok ajándékoznak meg nehezebb körülmények között élő gyermekeket. Az államtitkár megemlékezett az októberben elhunyt Mádl Dalmáról, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegyéről, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetéről, aki éveken keresztül Erdő Péterrel együtt osztott ajándékot a karitász karácsonyi ünnepségén. Mint mondta, a szomorúság mellett, hogy Dalma asszony "elbúcsúzott a világtól", örömmel tölti el, hogy Herczegh Anita idén átvette tőle az ajándékosztás feladatát. Csorba Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitász központjának igazgatója elmondta: a katolikus iskolák diákjai által felajánlott, valamint az Angyalbatyu programhoz csatlakozók adományaiból összesen 450 névre szóló ajándékcsomagot állítottak össze a karitász munkatársai az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. A budapesti ünnepség mellett Esztergomban, más egyházmegyei plébániákon és Kárpátalján is rendeznek ajándékosztást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.