Alig tudott uralkodni magán Magyar Péter, amikor Szöllősi Györgyi volt barátnőjével, Vogel Evelinnel készült mélyinterjúról kérdezte az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ismét vagdalkozni és támadni kezdett, mint több hasonló, korábbi tévéműsorban. Még azt is szóvá tette, hogy kellemetlen kérdéseket kap és mindvégig igyekezett a műsorvezetőt támadni, leuralni, még az utolsó szót is görcsösen magához ragadva. Csak akkor lépett vissza a szerepébe, amikor a fővárosi önkormányzatban zajló játszmák kerültek a terítékre. Itt egyébként Magyar Péter elismerte, hogy egyeztetett a lakásán Vitézy Dáviddal és a kutyapártos Kovács Gergővel a főpolgármester-helyettesi posztokról. A Vogel Evelin Magyar jelleméről, kirohanásairól és agresszióiról is szóló vallomása az Index csatornáján ITT nézhető vissza.
Magyar Pétert ma 7.30-ra a közmédia M1 csatornáján, majd rögtön utána a Kossuth rádióban várják. Ígérete szerint ott lesz az interjúkon.
Facebook hozzászólás
Logikus
2024-09-26 at 18:16
Petike mosakodik és ártatlannak állítja be magát most is.
Azt hiszi, hogy épeszű ember elhiszi, hogy két nő is elintézte őt 😀
Inkább el kéne gondolkodjon, hogy miért terrorizálta a feleségét és a saját gyerekei miért nem akarnak szóba állni vele, aztán pedig fel kéne tegye magának a kérdést, hogy most mit rontott el ezzel a nővel kapcsolatban is…….
#bántjákapetit
2024-09-26 at 17:49
Fed 74
2024-09-26 at 17:08
Te is egy csodálatos “reklámarca” vagy a tiszektának. Nyomjátok csak ezerrel, mindenhova. A fidesz megköszöni nektek. 😉
Fed 74
2024-09-26 at 17:06
sumer! Neked van gazdád, Gyerekbaszó fideszes kutya!!! Hajrá Tisza!!!
sumer
2024-09-26 at 13:40
@Ennyi: “A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogyha holnap MP-ről kiderülne”
hogy nincs már a Tisza párt élén, akkor kezdenélek sajnálni téged igazán!
Láthatóan olyan beható proktológiai ismeretekhez jutottál már vele kacsolatban, és akkor egy egészen más ánusz karika szagához kellene hozzászoknod, hirtelen! Ennyi rosszat még neked sem kívánhat itt senki! :))))))
#bántjákapetit
2024-09-26 at 13:35
LOL.
Mi keresnivalója van a kamussiásnak egy olyan műsorban, aminek “egyenes beszéd” a címe? 😉
sumer
2024-09-26 at 13:12
Csak mondom2024-09-26 at 12:25
A @Fed74 nick – szóhasználatát és nyelvtani tipushibáit tekintve – csupán a nevében különbözik, az eddigi primitiv és agressziv szóhasználatú elődeitől a PS-en. Az ilyen Tisza szekta-proli megnyilvánulásokat legjobb figyelmen kívül hagyni és simán átlépni rajtuk, mint egy kutyasz@ron!
Bár utóbbiak közterületről való eltakarítása is elsősorban saját álattartóik felelőssége lenne, az általuk az utcán hagyott sz@rkupacok esztétikája és eszmeisége – ami az ilyen hozzászólásokat jellemzi – kizárólag a gazdájukat minősíti.
Ők annak a kedvéért – állati ösztöneik által vezérelve – akár egy embert is képesek lennének szétmarcangolni. Ezért a legjobb taktika, ha jó messziről elkerüli őket az ember! :)))))
Sármos Patrióta
2024-09-26 at 13:03
empí ótvaros sz@r mint mindig.
Meg a nyáladzó, moslék tömeg is amelyik rohant gyorsan perverz kéjelegni az Evelin interjú alá.
Függetlün attól, mint gondolok az exbarátnőről, már akkor aggódtam a testi-lelki épségéért, mikor a kamerák előtt elszólta magát a külföldi kapcsolatokról.
Ennyi
2024-09-26 at 13:02
Ha Jucus 18 évi házassági “vesszőfutásának” kiteregetése, a női napszemüveg, az Ötkert-beli fiatalkorú lányok verbális megerőszakolása lepattant MP-ről, majd pont egy sértett exnek a kormányszennyes média részére adott, sok-sok sebből vérző, csúsztatásokkal teli interjúja fogja elsöpörni. Ugyan már. A kis hölgy anyukáját néhány hónapja ugyanez a platform szedte ízekre, ezért külön gratulálok a vastag arcbőréhez és a gyomrához.
Drága Tonyókáim, a TISZA tábora a ti 15 évetek alatt megedződött; ha az űrből is látszó mértékű lopás, a történelmi egyházak kivételezett tagjainak mindennapos elvetemült cselekedetei, a szemrebbebés nélküli napi hazugságaitok , a haza ki-és elárulása sem hozta ki annyira a sodrából, hogy az első négy év után kirángasson benneteket a párnázott karosszékeitekből, akkor egy sértett, pénzéhes honleány rebegése már meg sem rendíti.
A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogyha holnap MP-ről kiderülne, hogy éjszakánként flamingókkal fajtalankodik az állatkertben, nappal meg eleszi a Ferenciek terén a galambok elől a kenyérmorzsát, már csak a vállamat rándítanám meg, feltéve, hogy elzavar és megbüntet benneteket.
A Böszme pezsgőt bontott!
2024-09-26 at 12:56
Szent meggyőződésem, hogy az idegbeteg tiszás messiás tévés “szereplése” után (tahóskodása, agresszivitása, gátlástalan szóáradata, stb.) Gyurcsótány Böszme Ferkó kitörő örömmel ugrott fel, kis táncot lejtett és pezsgőt bontott.
Nem vitás - őrült
2024-09-26 at 12:54
Elképesztő az az udvariatlan, tahó mellébeszélés, amit a videón előad. Tömény agresszivitás süt a tiszás vigécből, noha nyilván próbálja magát visszafogni. Mi lenne, ha nem “viselkedne”? Pedig még így is ordít róla az önimádata és taplósága. Nem vitás, őrült a pasas. Csak mondja, mondja és mondja, nem számít semmi és senki… Riasztó volt nézni ezt a videót, s már csak azért is, mert közben az döbbentett meg: Úristen és ezt a beteg pszichopatát, ezt a tahó viselkedésű, önhitt szófosót követik több százezren…? Eszerint ők… ?
Beteg és bunkó
2024-09-26 at 12:47
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy ez a belbudai ficsúr nem százas, nincsenek rendben az idegei, na de hogy ennyire…?! Hát, ez tényleg őrült…! Totál pszichiátriai eset, már régóta kezelni kellene. És ráadásul még udvariatlan bunkó is! Bár ez sem lepett már meg…
FCK LIBERAL!
2024-09-26 at 12:45
Vazze!
Ez az ember szánalmas!
Beteg!!!!!
Logikus
2024-09-26 at 12:29
Petike mosakodik és ártatlannak állítja be magát most is.
Azt hiszi, hogy épeszű ember elhiszi, hogy két nő is elintézte őt 😀
Inkább el kéne gondolkodjon, hogy miért terrorizálta a feleségét és a saját gyerekei miért nem akarnak szóba állni vele, aztán pedig fel kéne tegye magának a kérdést, hogy most mit rontott el ezzel a nővel kapcsolatban is….
Csak mondom
2024-09-26 at 12:25
Fed 74 2024-09-26 at 12:06
A messiásod, úgy tűnik, csak egy KunBéla, egy jó nagy HarveyWeinstein beütéssel
Kakiba süllyed a hajója.
Nem kell, hogy te legyél a Szamuely-je.
Vegyél vissza és jobb lesz az életed.
Meglátod, igaza van Juditnak, MP 3 fiának, Evelinnek: MP nélkül szebb az élet!
Menj békével, elengedlek fiam.
Lady Bug
2024-09-26 at 12:20
Siralmas ez az idióta!!!
Fed 74
2024-09-26 at 12:06
Csak mondom! Ezt a tolvaj pedofil gazdáidnak mond!! Amúgy szerintem neked fájt az interjú, úgy hogy pihenj!!!
Fed 74
2024-09-26 at 12:02
Csak mondom! Ezt a tolvaj pedofil gazdáidnak mond!! Szerintem neked fájhatott az interjú,úgy hogy pihenj!