Pesti Srácok

Érvénytelenítette a román bíróság a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot újralétesítő rendeletet

Érvénytelenítette a román bíróság a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumot újralétesítő rendeletet

A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték. A bíróság három olyan, 2018-ban hozott miniszteri rendeletet semmisített meg teljesen, amely az iskolára vonatkozik, és egy negyediket részben, amelyik az iskolára is vonatkozik. A megsemmisített rendeletek között van az iskolát létrehozó miniszteri rendelet mellett az, amelyik tavaly júniusban – amikor a katolikus gimnázium jogilag megszűnt – a Bolyai Farkas Gimnázium gyámságára bízta az intézményt, valamint az, amelyik ideiglenesen Tamási Zsoltot bízta meg a gimnázium vezetésével. Tamási Zsolt kinevezésének az ideiglenessége később megszűnt, mivel versenyvizsgán is elnyerte az igazgatói tisztséget. Az ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 15 napban lehet fellebbezni.

– jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában Tamási Zsolt. Hozzátette: várja, hogy megismerje az ítélet indoklását, de nem tartotta kétségesnek, hogy az intézmény fellebbez az ítélet ellen.

PestiSracok facebook image

A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Népi Mozgalom Párt (PMP), a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői munkaközössége áprilisban közösen perelte be a román Oktatásügyi Minisztériumot és a gimnáziumot a tanintézet törvénytelennek vélt, tavalyi létrehozása miatt. A per elindítói azt kifogásolták, hogy a tárca négy olyan közigazgatási határozatot hozott, amelyek kimondottan a marosvásárhelyi iskola létrehozására vonatkoztak. Marius Pascan marosvásárhelyi parlamenti képviselő, a PMP ügyvezető elnöke korábban kijelentette: nem fogadhatják el, hogy a 2011/1-es tanügyi törvény csak a románokra vonatkozzék, és "egy kisebbség számára fakultatívvá, sőt, áthághatóvá váljék minisztériumi rendeletek és sürgősségi kormányrendeletek által". A képviselő úgy vélte, hogy a gimnáziumot a kormánykoalíció pártjainak "aljas politikai cinkosságával", Budapest megrendelésére és nyomására hozták létre.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2018-ban megszűnt önálló intézményként működni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében indított vizsgálatot Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen az iskola 2014-es létrehozásakor elkövetett vélt törvénytelenségek miatt. A per vádiratát a bíróság ez év márciusában visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek. A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót. Az iskola újraalapításáról 2018 februárjában törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban az alkotmánybíróság egy hónappal később alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca tavaly augusztus 9-én elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját, immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?