Pesti Srácok

Európa sem ússza meg a Soros-terrort, Budapesten is forró őszre készülnek

Európa sem ússza meg a Soros-terrort, Budapesten is forró őszre készülnek

Megkezdődött a kiképzés és a felkészítés a Soros-hálózatban, ahol új varázsszóval mossák az agyakat: ez a „polgári engedetlenség”. A Soros-szervezetek magyarországi szereplői feltűnően sokat beszélnek arról, hogy "forró ősz vár a kormányra, a törvényeket is át kell lépni", sőt, az erőszak határát súroló akcióval fenyegetnek.

Soros György a Project Syndicate hasábjain megjelent véleménycikkében nyilvánvalóvá tette, hogy a törvények fölött képzeli saját fontosságát.

Soros belátta, hogy a jogállami mechanizmusok, így például a parlamenti választás útján az ő emberei nem tudnak hatalomra kerülni Magyarországon, ezért ennél többre van szükség, törvényességen túli eszközöket kell bevetni a polgári kormány megdöntéséhez. Erre az amerikai elnökválasztás után már láthattunk példát, amikor a baloldali vereség annyira kiverte a biztosítékot Soroséknál, hogy lázadásokat, tüntetéseket szítottak, gyújtogatásoktól és utcai összecsapásoktól sem riadva vissza. Trump eltávolításáról még mindig nem mondtak le, november negyedikére hirdették meg tüntetéssorozatukat szélsőbalos szervezetek segítségével, erről a PestiSrácok.hu írt először. Amerika mellett Európában is forrongásokra lehet számítani, amire már nyáron elkezdték a felkészítést.

PestiSracok facebook image
CHARLOTTESVILLE, AUGUSZTUS 12: Azóta nyilvánvalóvá vált, hogy Soros finanszírozta az Antifa mozgalmat. A képen éppen "fehér nacionalistákkal" verekednek a párbeszéd jegyében. (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)

Blokáddal fenyegetőznek Budapesten

A spekuláns "világboldogító hálózata" Budapesten tavasszal próbált meg polgárháborús helyzetet kirobbantani a CEU-tüntetésekkel, ennek sikertelensége után pedig egyértelművé vált, hogy "forró ősz várható". Gulyás Márton aktivista májusban jelentette ki: ha nem érik el a választójogi törvény módosítását, blokád alá veszik Budapestet. A kormánynak október 23-ig adott ultimátumot, azt követően polgári engedetlenség veszi kezdetét. Már a nyáron el is kezdték az erre való felkészítést képzések, konferenciák segítségével.

Bár az elmúlt időszakban is volt már példa bőben botrányos és erőszakos akciókra, gondoljunk 2013 márciusára, amikor a Fidesz-székházat foglalták el, de emlékezetes a 2014-es netadó tüntetést követő székházostrom is, csakúgy, mint a "budapesti tavasz", a CEU-tüntetések és a Sándor-palota megrongálása. Az már a 2014-es választási kampányban is kibukott, hogy a Soros aktivistákat amerikaiak képezték ki az akciókra, akiket a milliárdos tőzsdespekuláns pénzel évek óta. Az, hogy komoly készülődés zajlik a Soros-hálózatoknál, egyértelműen látszik. Az eddigi "gyakorlatozást" most éles bevetés" követheti majd.

2014. Netadó elleni tüntetés - A fotót Csudai Sándor készítette (Magyar Hírlap)

A Soros-szervezetek felvázolt forgatókönyve tökéletesen illeszkedik a spekuláns hálózata által már hosszú évek óta szamárvezetőként használt anarchista stratégiába, melyet Saul Alinsky dolgozott ki. Alinsky értekezéseiben olyan módszereket vázol fel, melyek alkalmasak egy kormány megbuktatására választások nélkül is, ha annak politikája nem illeszkedik a szélsőségesen liberális elvárásokhoz. A módszer központi eleme a provokáció, a törvényesség határán, vagy azon túl mozgó akciók, illetve ezek következtében az „áldozattá” válás, amit tökéletesen szemléltet Gulyás Márton Sándor-palotánál lezajlott festékdobálós akciója és őrizetbe vétele. A folyamatos akciók által a lumpen, vagy szimplán naiv tömeget hergelik, igyekeznek fenntartani a figyelmét, hogy így az eszközzé váljon a kormányzat megdöntésében.

Globális támadás

Július 5-én egy egész „konferenciát” szenteltek annak, hogyan is kell polgári engedetlenségben részt venni. A Soros által bőkezűen pénzelt Eötvös Károly Intézet (EKINT) szervezésében a politikai filozófiától kezdve a jogi elméleteken át a civiltörvény bojkottjáig. A programot Majtényi László, az EKINT elnöke nyitotta meg.

Miklósi Zoltán (EKINT) a polgári engedetlenség politikai filozófiai megalapozásáról, Misetics Bálint (aktivista, szociálpolitikus) az erőszakmentes ellenállás társadalmi-politikai szerepéről, Somody Bernadette (EKINT) a polgári engedetlenség jogi megítéléséről beszéltek. Részt vett: Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság), Szabó Máté Dániel (TASZ), Léderer Sándor (K-Monitor) is.

A rendezvényen kimondták, hogy „a törvény megsértése esetén a személy tettei és döntései mögötti erkölcsi megfontolásokat is figyelembe kell venni”. Majtényi László az EKINT polgári engedetlenségről szóló gyorskonferenciája kapcsán az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában hosszan filozofált.

Júniusban a Párbeszéd Magyarországért (PM) által 2014-ben létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány az ICNC (International Center on Nonviolent Conflict) segítségével „Ellenállás, engedetlenség – Erőszak nélkül?” címmel rendezett vitaestet (valójában kiképzőtábort), erről szintén a PestiSrácok.hu számolt be elsőként. Az ICNC-ről egyébként azt kell tudni, hogy a szervezet főállásban azzal foglalkozik, hogy megfigyelje, segítse és elemezze az olyan mozgalmakat, amelyek erőszakmentesen, gyakran a polgári engedetlenség. Sok más mellett itt elhangzott az is hogy nem csak az NGO-kat, hanem a szakszervezeteket is be kellene vonni a forradalomba.

Vágó Gábor, a Soros-eltartott Átlátszó.hu korábbi újságírója - távozása óta „civil aktivista” - ezt korábban már konkrétabban is kifejtette. A szintén Soroshoz köthető Gulyás Márton festékdobálása kapcsán Vágó arról beszélt, hogy egyre radikálisabb, erőszakosabb eszközökkel fognak fellépni:

Vágó szerint ezeknek az akcióknak szimbolizálniuk kell a bennük rejlő dühöt s követendő példaként a már említett, netadó kapcsán zajlott tüntetést emlegeti,

Kikotyogták a kiképőzőtábor titkát

Gulyás Márton a menetrendet is megadta mindehhez. Az akciók kivitelezéséhez már megkezdték a toborzást és a felkészítést, jelenleg 1500 embernél tartanak. Bár Gulyás tagadja, hogy kiképzőtáborokban készülnének az akciókra, a szintén Soros által támogatott 444.hu is arról ír, hogy az „aktivisták” „elvonulásaikon” az elméleti viták mellett gyakorlati helyzetekre, pl. rendőri intézkedés esetére is felkészülnek. A korábbi erőszakos akciók során szerzett tapasztalataikat is felhasználhatják, amit Misetics Bálint, egykori székházfoglaló külön kötetben gyűjtött össze. Ő maga elő is adta tudományát azon a kiképző akción, melyről a Pesti Srácok számolt be elsőként, sőt az ATV-ben azt is megerősítette, hogy alkalmanként tartanak képzéseket, melyeknek egy része több napos. A Lendvay utcai székházfoglalással kapcsolatban Misteics bevallotta, hogy a képzéseik részét képzi.

Áprilisban nem sikerült a kormányt meghátrálásra kényszeríteni, de nem adják fel a Soros-aktivisták - MTI-fotó

Gulyás mozgalmi emberei elsőként a választási törvény módosítását kezdeményezik, majd kitelepülnek a parlament elé. Az Agóra elnevezésű fémförmedvényt a Parlamenttel szemben állították fel, itt az ellenzék vitaesteket tart a Sándor palotát megdobáló Gulyás Márton vezetésével. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi kormánytöbbség nem fogja támogatni a Soros-hálózat kezdeményezését - amelynek egyetlen célja a kormány megdöntése -, ezért október 23-án Gulyásék polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak majd. Az engedetlenség lényegi eleme, hogy büntetőjogi eljárást vonhat maga után, tehát törvénytelen. Arra is megvan azonban az elképzelésük, hogy miként bújjanak ki a jogi következmények alól.

Ők azonban tömegesen, több tucatnyian, adott esetben akár több százan akarnak fellépni.

- nyilatkozta Gulyás májusban. (Bár portálunknak ezt később letagadta).

Fotó: Horváth Péter Gyula, PestiSrácok.hu

A Soros-szervezetek természetesen összezárnak és egymást segítik azzal, hogy platformjaikon népszerűsítik a polgári engedetlenséget. Ez a közösségi médiában is észlelhető, a teljesség igénye nélkül például a Civilizáció Polgari.engedetlenseg.es.eroszakmentes.ellenallas vagy éppen a Helsinki Bizottság posztol rendszeresen az engedetlenségi mozgalom "áldásos hatásairól."

Figyelemreméltó, hogy a kampányba még az ex-SZDSZ-es Gusztos Péter is beszállt, ő a külföldről pénzelt NGO-k átláthatóságát célzó törvény elfogadásának esetére lengette be, hogy elmennek a végsőkig.

A választásokig tartó időszakban várhatóan a Soros Györgyhöz köthető szervezetek át fogják lépni a jogállamiság határait és az erőszakos eszközöktől sem riadnak vissza annak érdekében, hogy 2018-ban a Sorossal jó kapcsolatokat ápoló baloldal megkaparinthassa a hatalmat.

PestiSrácok.hu, Vezető kép: theguardian.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?