Pesti Srácok

Amikor az ellenzéki lejárató hadjárat és fakenews-gépezet nemzeti érdeket sért: kis híján megtorpedóztak egy világraszóló magyar innovációt

null

Három éven át tartó lejárató kampány, fakenews-hadjárat után tisztázódott a csornai napelemgyár ügye. Az ellenzéki politikusok által tett feljelentések hatására indult NAV-nyomozás után az OLAF-vizsgálat is lezárult a minap és kimondták: abszolút tiszta az EcoSolifer Kft. magyar innovációra épülő napelemgyár-beruházása. A cég nemzetközileg elismert vezérigazgatója elmondta, hogy a cég olyan speciális napelemcellát fejlesztett ki, amelynek sajátos technológiájával a napelem 50 százalékkal nagyobb mennyiségű elektromos áramot képes előállítani. A csornai gyár felépítése is óriási lépésnek számított a megújuló energiákra való áttérés szempontjából: Magyarország – hasonlóan más fejlett országokhoz – el tud indulni azon az úton, hogy a napenergiát és az atomenergiát szinergiában tudja használni. Az üzem tömegtermelésre kész. Továbblépésük az Európai Uniónak is kiemelten fontos, hiszen 2018 óta az egyik fő célkitűzés az alternatív energiaforrások kutatása és terjesztése, amire óriási összegeket különítettek el. Az EcoSolifer Kft.-t egy 7 európai országból és nemzetközi cégekből álló konzorciumba is meghívták: egy, a megújuló energiák forradalmasítását szolgáló, 12-15 milliárd eurós beruházási projekt megvalósítására. Mindez került veszélybe azért, mert DK-s és jobbikos politikusok, valamint a balliberális média három éven át hazugságokkal támadta a csornai napelemgyár-építést; hogy miért, azt a tulajdonos cégvezető a mai napig nem érti. NER-t kiáltottak, és onnantól nem volt megállás. Az okozott kár felbecsülhetetlen.

A napelemcellákat gyártó üzem alapkövét 2014 szeptemberében, Áder János köztársasági elnök jelenlétében tették le Csornán. A gyárat 15 milliárdos beruházás keretében építették fel, a legmodernebb japán technológiák beépítésével. Az eredeti tervek szerint 2015 második felében indult volna a gyártás, azonban finanszírozó-váltás miatt minden kitolódott.

– magyarázta a szisztéma működését a PestiSrácoknak Haidegger Ákos. Hozzátette: a csornai gyárban 5000 négyzetméteren készülnek a speciális cellák. Az üzem egy év alatt annyi napelemet tud gyártani, ami 300 000 ember teljes évi energiaigényét fedezheti. A beruházásról elmondható, hogy Csornán olyan napelemcellákat képesek előállítani, amivel Magyarország a megújuló energiákban vezető szerepre törhet.

PestiSracok facebook image
A leghatékonyabb alternatív energiaforrás a napelem. Fotó: Karc FM

A projekt szép reményekkel indult, majd amikor a finanszírozó bankváltása miatt a beruházás késedelmet szenvedett, egészen elképesztő politikai támadássorozat és lejárató médiahadjárat indult a cég és a beruházás ellen. Ellenzéki politikusok és a balliberális sajtó összehangoltan vette ostrom alá a magyar innovációra épülő vállalkozást. Az Indexen, a HVG-n és a német Der Spiegel című lapban is egymás után jelentek meg a minden alapot nélkülöző cikkek, amelyek azt állították, hogy Fidesz-közeli pénzemberek milliárdokat lopnak el Csornán, hiszen csak benyelték a kormányzati és uniós támogatást, valamint az állami banki hitelt, de azon kívül, hogy egy csarnokot felhúztak, nem csinálnak semmit.

Vadai és Niedermüller, mint fakenews-generátor

Magyar Zoltán jobbikos képviselő Kövér László házelnökhöz fordult kérdéssel, majd Polt Péter legfőbb ügyészt presszionálta büntetőeljárás indítására. Bár a feljelentésre indult nyomozást 2018 februárjában lezárták, megállapítva, hogy fel sem merül bűncselekmény gyanúja, Gyurcsány pártja a bozótharcban jártas Vadai Ágnest vetette be, aki a lezárt nyomozás miatt az ügyészséget is célba vette. Hogy legyen, ami muníciót ad a támadásoknak itthon és külhonban egyaránt, egy másik megbízható főkáder, Niedermüller Péter az Európai Csalás Elleni Hivatalnál tett feljelentést. Érdekes módon az elindult OLAF-vizsgálatról az ellenzéki sajtó hamarabb tudott, mint maga a vizsgált cég. Az Index, HVG, 444.hu, Alfahír – és sorolhatnánk a harcban csatasorba álló sajtóorgánumokat – tették a dolgukat és ontották a fake news-t, csalónak titulálva a magyar fejlesztőmérnököt és kamugyárnak a csornai napelemgyárat, még azután is, hogy a hazai hatóságok már megállapították: semmi probléma nincs a projekttel és minden rendben zajlik.

Azt, hogy minden negatív hír aljas rágalom volt csupán, mi sem mutatja jobban, mint hogy azóta a próbaüzem is lezárult és a gyár heteken belül elkezdheti a tömeggyártást.

– mondta Haidegger Ákos.

Jelenleg 45-en dolgoznak a csornai gyárban, a fővárosi irodában pedig 9-en. A járvány miatt senkit sem bocsátottak el, csak a rövidített, négyórás munkarendet vezették be. A folyamatos műszakos gyártás 110-120 embernek ad majd munkát csak a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán.

A csornai gyár

A negatív megjelenések lejáratták a cég nevét

Az elmúlt évek történései azonban nem múltak el nyomtalanul. Ha a Google keresőjébe írjuk az EcoSolifer cégnevet, vagy a tulajdonos ügyvezető, Haidegger Ákos nevét, a legnagyobb keresőprogram kézzelfoghatóan megmutatja azt a hatalmas kárt, amit a fakenews-áradat okozott. Mind a mai napig az első találatok a ma már bizonyítottan rágalmakat, hazugságokat tartalmazó cikkek:

– csak néhány cím azok közül, amelyekkel találkozik az, aki a cég és a csornai napelemgyár után keresgél az interneten.

Haidegger Ákos a PestiSrácoknak azt mondta, nem tudja, mi volt a valós ok a támadások mögött. Ami egyértelműen látszott, hogy megtervezett, összehangolt akcióról van szó. A támadók arra is kísérletet tettek, hogy nemzetközi szinten is ellehetetlenítsék az általuk a NER-hez sorolt, magyar innovációra épülő magyar-svájci céget. Talán csak Haidegger szakmai elismertségének köszönhető, hogy külföldön töretlen maradt a bizalom, és minden negatív hír és rágalom ellenére is meghívták az EcoSolifer Kft.-t a „SilverFrog” névre hallgató, 7 uniós ország közös, a napenergia kihasználását célzó K+F projektjébe.

Az 5 éves projekt során az EcoSolifer Kft.-nek 10 gigawatt (GW) napelemet kell előállítania, és az összesen 12-15 milliárd eurós projektből 0,8-1,1 milliárd euró kerülhet felhasználásra Magyarországon, amely a tervek szerint további 1200 embernek adhat munkát évekre. A beruházással azokban a konzorciumi tagországokban, amelyekben magas az éves napsütéses órák száma, nagy teljesítményű, EU-s gyártású, prémium minőségű szolárparkokat terveznek építeni. Olaszországban például eddig 3 gigawatt naperőművet terveznek létesíteni az EcoSolifer technológiájával, és a fennmaradó 7 gigawattnyi kapacitásból akár Dél-Magyarországon is épülhetnének napelemparkok.

Az elvi támogató nyilatkozatot – Magyarország kivételével – már az összes konzorciumi tag mögött álló kormány aláírta. A cégvezető szerint a kiválóan indult kapcsolatnak és kölcsönös bizalomnak nem tett jót az elszenvedett ellenzéki politikai lejárató hadjárat. De abban bízik: most, hogy az utolsó, e támadás részeként ellenük indíttatott OLAF-vizsgálat is lezárult, amely megállapította, hogy semmilyen szabálytalanságot nem követtek el, nem lesz akadálya az együttműködésnek. Már csak azért sem, mert az, hogy a cég, mint magyar szereplő folytassa munkáját a konzorciumban, kiemelt nemzeti érdek.

Egyfelől egyáltalán nem mindegy, kihez, mely országhoz kötik majd a világ egyik legmodernebb és leghatékonyabb megújulóenergia-előállító technológiáját, másfelől komoly gazdasági haszon is várható.

Gazdasági kárt is okoztak a gáncsoskodók, a cég perel

Ha nincs a támadássorozat és ellehetetlenítési kísérlet, mintaprojekttel lennénk jelen mi, magyarok a hét ország közös projektjében. Az EcoSolifer ugyanis két éve megvásárolt egy 5 hektáros területet, amelyre már a napelemcellákat, paneleket is legyártották, sőt, a telepítési engedélyekkel is rendelkeznek. A cégvezető azt mondta: a konkrét káruk, ami betudható a lejáratásnak, az az, hogy 1,6 megawatt szabadpiaci energia előállítására alkalmas napelempark felállításához és működtetéséhez nem érkezett befektető, holott ez a cég technológiájának bemutató parkjaként is szolgálhatna.

– fogalmazott az EcoSolifer vezérigazgatója.

A gyártósor az állítólag nem működő gyárban