Pesti Srácok

Tudja, milyen ábrázata van egy ellenzéki képviselőnek a második munkanapján? Megmutatjuk!

null

Miközben a szavak szintjén az ország sorsáért aggódnak, sok minden tükröződik az ellenzéki országgyűlési képviselőkön, de a honatyák vállát nyomó rendkívüli teher felelőssége alatt való roskadozás aligha.

Mindjárt elsőként a vezető képen látható a momentumosok oldalán helyet foglaló DK-s Kálmán Olga, akinek az arckifejezése kapcsán ugyan nem állapíthatjuk meg, hogy a Momentum képviselői közötti beszélgetés színvonaláról, esetleg a parlamenti felszólalások iránti érdeklődéséről árulkodik, mindenesetre jól szemlélteti a Gyurcsány-párt árnyékkormányának árnyékszóvivőjeként tevékenykedő korábbi médiamunkás teljes apátiáját. A szintén DK-s színekben felszólaló Arató Gergely, aki a párton belüli székfoglaló játékban a Dobrev Klára árnyékkormányának kormányprogram végrehajtásáért felelős árnyékminisztere nevű posztot tölti be éppen, felszólalása közben jól láthatóan nagy energiát fektet a helyes artikulálásra és a könnyebb megértés elősegítése végett az olaszokat megszégyenítő gesztikulációra.

A teremtés koronájának tartott férfiideált azért csak elnagyoltan hozó Fekete-Győr András több jelenettel hívta fel magára a mai napon kameráink figyelmét. Természetesen a Momentum színeiben történelmi bukást elszenvedő miniszterelnök-jelölt-jelölt Fekete-Győr nem egy magasröptű szónoklattal, hanem inkább egy minimál fordított chippendale show-val hívta fel magára a figyelmet.

PestiSracok facebook image

Fegyőr emellett a szebb napokat megélt, ámbár az ismert okok miatt eredményesnek legkevésbé sem nevezhető ellenzéki összefogást is megidézte Kunhalmi Ágnessel, akivel egy végtelen érzelmes pillanatot mutattak akkor, amikor gondolataikat egy igazán közeli testi kontaktus kíséretében cserélték ki.

A szocialisták női társelnökének eme lélekemelő nagy pillanata mellett Komjáthi Imre, az egykori gyári munkásból lett MSZP-társelnök valamilyen érthetetlen megfontolásból hozzászólással gazdagította ezt a napot, amit az utolsó kádári parlament vizuális megjelenítésével teljes sikerrel abszolvált is.

Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor a politikai paletta másik széléről sem. A Mi Hazánk képviseletében Novák Előd arcára ült ki minden gondolata, ami annak fényében különösen nem meglepő, hogy Kövér László házelnök angol humort idéző húzásával – ami szerint a mostani Országgyűlés megalakulásakor úgy döntött, hogy a Mi Hazánk képviselői a jobbikosok mellett fognak 2022 és 2026 között helyet foglalni – még két és fél évig kell azok mellett üldögélnie, akik kiutálták egykori pártjából.

Vannak azonban olyan különcök, akik még a vesztes csapaton belül is magányosak. A parlamenten belül ezt az egyfős csoportot Jámbor András alkotja, aki marxista-kommunista szervezete képviseletében láthatóan másfél év után sem találja a helyét az Országgyűlésben.

Végezetül a rettenetes elnyomást mutatjuk be egy képben. A fotó, amelyen Kunhalmi Ágnes és Szabó Rebeka önfeledt mosolygása látható, jól kifejezi, hogy az ellenzék képviselői szerint milyenek az állapotok hazánkban szerintük. Mosolyra, jó kedvre okot adó, hiszen számukra ez csupán a második munkanap az őszi ülésszakban, de a képek tanúsága szerint máris azt gondolhatják, hogy ebben a szezonban sem kell majd beleszakadniuk bármilyen nemű munkába a fizetésükért.

Képek: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.