Pesti Srácok

Ezért nem kell alákérdezni Zelenszkijnek

Ezért nem kell alákérdezni Zelenszkijnek

Magyarország az orosz-ukrán háború kitörését követően a legnagyobb humanitárius segítséget nyújtotta Ukrajnának. Azokat a menekülőket, akik Nyugat-Európába szándékoztak menni, befogadta, és segítette őket átmeneti szállással, ellátással. Cserébe Ukrajna egyre méltatlanabbul állt hozzá hazánkhoz, hiszen láthatóan azt is elvárták, hogy a frontra menjünk meghalni. Sok menekülő ezzel ellentétben hálás, és örül, hogy biztonságban lehet, de vannak olyanok is, akik bár ide menekülnek, mégis, olyan gyűlölettel viseltetnek irántunk, hogy magyarokat akarnak ölni és iskolákat felrobbantani, ahogy egy 16 (!) éves ukrán menekült is tette, akit elfogott a rendőrség. Jó kérdés, hogy alapvetően probléma volt vele, vagy útközben szívta magába a gyűlöletet?

A PestiSrácok.hu már megírta, hogy a Készenléti Rendőrség egy Ukrajnából Budapestre menekült fiút kapott el, aki a befogadást ilyen gondolatokkal hálálta meg:

Ezt a különösen kedves hozzáállást tetézte még azzal, hogy nyolc iskolát fenyegetett meg robbantással, elektronikus levelekben ugyanis különböző fajta bombákról értekezett, melyeket élesíteni akart az üzenet szerint. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az FBI segítségével derítette fel a fenyegető kilétét, a bíróság pedig terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt letartóztatta.

PestiSracok facebook image

Mindez nem sokkal azt követően történt, hogy egy magyar sajtóterméknek Volodimir Zelenszkij olyan alákérdezős interjúval kedveskedett, amely bármelyik Soros-bértollnak becsületére vált volna. Talán sosem tudjuk meg, hogy az ukrán állam magyargyűlölete hány emberben ver gyökereket, hány zavarodott, vagy elkeseredett ukrán akarja majd akár a befogadókon leverni vélt vagy valós sérelmeit. Normális világban a hazájából menekülő emberek hálát éreznek azok iránt, akik befogadták őket, étellel, itallal és fedéllel látták el őket.

Az ordas politikai torzítás, a banderista ukrán gondolkodás azonban ezrével mérgezi az elméket és hinti el a gyűlölet magvait, miközben a magyar-ukrán kapcsolatok tekintetében pont miket, magyarokat vádol hasonlóval. A Válasz Online "interjúja" pedig nem sokat segített a helyzeten, hiszen a kérdező olyan hangnemben feküdt alá az ukrán elnöknek, amely gyengeségről árulkodott, és a saját magyar testvéreit csupán valami harmadlagos kis problémaként árazta be azzal, hogy meg sem említette őket. Zelenszkij pedig érezte, hogy bármit megtehet, így meg is fenyegette hazánkat.

Aki ilyen fenyegetéseknek és hasonló hangnemben zajló beszélgetéseknek teret ad, tovább erősíti azokat az akár zavart, akár gyűlölettől eltorzult elméket és lelkeket, akik csak a megfelelő munícióra, biztatásra és lehetőségre várnak, hogy megmutassák a világnak, értik az üzeneteket. Ha az ukrán vezetés ezen az úton jár, arra diplomáciai eszközökkel lehet hatni, de legalább a saját dolgunkat ne nehezítsük olyan akciókkal, mint amit a Válasz Online és Vörös Szabolcs tett, aki utána még megpróbált magyarázkodni is. Abból sem sült ki túl sok jó. Mi, magyarok mindig befogadóak voltunk, de azt sosem hagytuk, hogy a saját hazánkban dirigáljanak nekünk és megalázzanak, azt pedig főleg nem, hogy gyilkosságokkal és robbantásokkal félemlítsenek meg. Sem zavart, bomlott, sem gyűlölettel teli emberek.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.