Pesti Srácok

Faji alapú toborzásba kezdett az egyik brit kormányzati szervezet - Fehérek nem jelentkezhetnek még gyakornoknak sem

Faji alapú toborzásba kezdett az egyik brit kormányzati szervezet - Fehérek nem jelentkezhetnek még gyakornoknak sem

Nem igazán érdekli az egyik brit kormányzati szervezetet, hogy fehér embereket diszkriminál az egyik tekintélyesnek számító gyakorlati képzésnek számító felhívásában. A Transport for London ugyanis kizáró okként jelöli meg, ha a jelentkező etnikai háttere szerint "fehér örökséggel" rendelkezik.

A Transport for London (TFL) – Nagy-Britannia fővárosában való utazásokért felelős kormányzati szervezet – megtiltotta, hogy fehér emberek jelentkezzenek szakmai gyakorlatra. A szervezet – amelynek elnöke Sadiq Khan londoni polgármester – már csak etnikai kisebbségek jelentkezését fogadja el. A honlapjukon található felhívás szövegében az áll, hogy a Stuart Ross kommunikációs gyakorlatra jelentkezéshez „fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterűnek kell lennie, aki "valamilyen afrikai, afro-karibi, ázsiai vagy más, nem fehér örökséggel rendelkezik”. A Stuart Ross gyakorlati programja ezzel nem kicsit valósítja meg a fehér emberekkel szembeni rasszizmust, azonban a diszkrimináció mégsem most kezdődött, hanem évekkel ezelőtt. A gyakornokok, akik ugye„ nem fehérek ”, a képzés elvégzése után helyi önkormányzatoknál, vagy éppen a Fővárosi Rendőrségnél helyezkednek el, míg mások vezető tanácsadóként, esetleg sajtófőnökként tevékenykednek a későbbiekben.

A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó fekete, ázsiai vagy más etnikumhoz tartozó, így például afrikai, afro-karibi legyen, és ne rendelkezzen fehér örökséggel. Forrás: TFL

Nem ez az első eset, hogy fehér embereket zárnak ki gyakornoki pozícióból az Egyesült Királyságban: a BBC 2021-ben okozott kisebb botrányt azzal, hogy megtiltotta a fehér britek számára a jelentkezést az egyik médiagyakornoki pozícióra. Az Egyesült Királyságban a fehér jelöltek kizárása mégsem számít rasszistának, sőt, még diszkriminatívnak sem, mivel azt a jelenleg is hatályos törvény az egyenlőségről (2010) lehetővé teszi a vállalatok számára...

PestiSracok facebook image

Forrás: TFL

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.