
Nem igazán érdekli az egyik brit kormányzati szervezetet, hogy fehér embereket diszkriminál az egyik tekintélyesnek számító gyakorlati képzésnek számító felhívásában. A Transport for London ugyanis kizáró okként jelöli meg, ha a jelentkező etnikai háttere szerint “fehér örökséggel” rendelkezik.
A Transport for London (TFL) – Nagy-Britannia fővárosában való utazásokért felelős kormányzati szervezet – megtiltotta, hogy fehér emberek jelentkezzenek szakmai gyakorlatra. A szervezet – amelynek elnöke Sadiq Khan londoni polgármester – már csak etnikai kisebbségek jelentkezését fogadja el. A honlapjukon található felhívás szövegében az áll, hogy a Stuart Ross kommunikációs gyakorlatra jelentkezéshez „fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterűnek kell lennie, aki “valamilyen afrikai, afro-karibi, ázsiai vagy más, nem fehér örökséggel rendelkezik”. A Stuart Ross gyakorlati programja ezzel nem kicsit valósítja meg a fehér emberekkel szembeni rasszizmust, azonban a diszkrimináció mégsem most kezdődött, hanem évekkel ezelőtt. A gyakornokok, akik ugye„ nem fehérek ”, a képzés elvégzése után helyi önkormányzatoknál, vagy éppen a Fővárosi Rendőrségnél helyezkednek el, míg mások vezető tanácsadóként, esetleg sajtófőnökként tevékenykednek a későbbiekben.

A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó fekete, ázsiai vagy más etnikumhoz tartozó, így például afrikai, afro-karibi legyen, és ne rendelkezzen fehér örökséggel. Forrás: TFL
Nem ez az első eset, hogy fehér embereket zárnak ki gyakornoki pozícióból az Egyesült Királyságban: a BBC 2021-ben okozott kisebb botrányt azzal, hogy megtiltotta a fehér britek számára a jelentkezést az egyik médiagyakornoki pozícióra. Az Egyesült Királyságban a fehér jelöltek kizárása mégsem számít rasszistának, sőt, még diszkriminatívnak sem, mivel azt a jelenleg is hatályos törvény az egyenlőségről (2010) lehetővé teszi a vállalatok számára…
Forrás: TFL
Amarma
2023-06-14 at 06:31
ÚJABB LÉPÉS A VILÁGUNK ELLEN !!!
MEGINT BELJEBB VAN ..TERV SZERINT…A deep states!!!
Ébresztő
2023-05-29 at 19:25
Nem így kezdik kiszorítani az őshonos fehér lakosságot a cselekvés lehetőségéből, meg a döntéshozásból?
Nagy sz@rkeverés ez a népek keverése. Ez lesz az emberiség veszte.
László54
2023-05-28 at 15:37
Már elnézést mi a fenét csodálkozunk ezen amikor a főpolgármester szintén bevándorló,most köszön vissza a gyarmattartó bűnös múlt!!!
víg gyula
2023-05-27 at 21:17
Ekkora világfordulatot. A fehér rabszolgákat fogják Afrikába küldeni? Afrika fehér lesz! Mint ahogy Haiti fekete lett. Aztán majd jól fellázadnak a feketék a fehérek ellen. Vica versa. A sárgák meg nézik. A vörösbőrüek meg visszafoglalják Amerikát. Az eszkimók meg elfoglalják Dániát. A bálna és jegesmedve védelmi konferencia alapján, amit a nagy és kishatalmak az enszbe jóváhagynak. Eszkimó lesz Dánia! Kötelező lesz a bálnazsír ivás! Ez nem a jövő. Ja a népességi arányok változóak.
Hajdúvitéz
2023-05-25 at 13:22
Kijelentem, hogy 150 centi magas, 200 kilós néger-roma-zsidó leszbikus nő vagyok! (a valóságban 180 magas, 90 kilós, fehér, hetero, dinári típusú, még mindig sportos/nak látszó/ férfi vagyok – de miért ne vallhatnám magam akárminek is????)
Követelem, hogy mindenhova egyszerre vegyenek fel és mindenünnen utalják az ösztöndíjaimat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ungabunga és nyamnyam!!!
Tudományos libsizmus
2023-05-23 at 16:55
Menj be egy tetszőleges budapesti kocsmába.
Ha tárva nyitva áll a WC ajtó, onnan lehet tudni, hogy egy angol járt ott utoljára. A női WC ajtaját is beleszámítva.
Egy ajtót nem tudnak maguk után becsukni.
Nem azért, de ezek után mit várunk tőlük?
Logikus
2023-05-23 at 08:57
Hát na, ez a fejlett nyugat! 😀
Kakukk
2023-05-22 at 20:12
Mint a U.S. Army-ban. Vannak továbbképző kurzusok (amikkel feljebb lehet jutni), amikre csak fekete és fekete ratyik pályázhatnak. Így biztosítandó a leendő, p€példaként mutogatni való, magasabb beosztásba kerülőket.
Miki
2023-05-22 at 19:55
Most mi új az apartheidben?-,az is angol volt,ez is az.Egyszerű ez.Alja,tömeggyilkos,vérengző csürhe.Térdeljenek a tetvek,van okuk rá
Antónia
2023-05-22 at 19:55
Aki náci az náci.
Nincs itt semmi rendkívüli.
gyurcsányiviktor
2023-05-22 at 19:41
Rendkívül érdekesnek tartanám, ha egy magyarországi munkaerő felhajtó toborzáson afféle szöveg jelenne meg, hogy csak “nem zsidó hátterű emberek jelentkezésére számítunk”.
Vajon, mit szólnának ehhez “mások” ?
Megvilágosodott szabadkőművész
2023-05-22 at 19:36
Na, de mi van, ha én fehérként azt mondom, hogy feketének érzem magam???
Vagy indiánnak?
Vagy eszkimónak?
Vagy ausztrál őslakosnak – csak már kifehéredtem?
Sőt: pld. 76. nemi identitásúnak és lelkileg fekete leszbikus nőnek???
Na?????
Stop Woke!
2023-05-22 at 19:28
A sok őrült holokauszttagadó, vagy ellenkezőleg: a sok hülye szuperérzékeny liberális addig etette hazugsággal az elmúlt 80 év fiatalságot, hogy végül nem ismerték/ismertük fel a valódi gyilkos hitlerizmust, a gyilkos kommunizmust és ezek kombinációját.
K
2023-05-22 at 19:25
Hát ezért nem szabad a liberálisokra szavazni, mert ilyen rasszista gyakorlatot valósítanak meg, hol nyíltan, hol burkoltan rejtetten látens módon.
Egyébként cseppet sem sajnálom a briteket, londoniakat, biztos nem fogok sírva fakadni sanyarú sorsukon, mert ezt érdemlik meg, erre szavaztak.
Brit embert a hatalom közelébe se szabad engedni, mert mikor hatalom volt a kezükben a náciknál és Hitlernél is pusztítóbb népírtást valósítottak meg a gyarmatokon. Brit embernek nincs helye egy becsületes társadalomban.
A brit ember gyilkos, részeges és lusta dolgozni.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-22 at 19:21
Agyrém! ?????????