Fel ne merüljön senkiben a Pride betiltása!

Hadd reflektáljak rögtön a címre! Nem tölt el különösebb örömmel, hogy léteznek ezek a rendezvények, nem feszít szét az aggodalom, hogy vajon mi történne a világgal, ha számolni kéne azzal a lehetőséggel, hogy az ezeken résztvevő hölgyek, urak és egyebek a továbbiakban nem szórakoztatják a nagyérdeműt. Már csak azért sem, mert amint az a hétvégén Pécsett is kiderült, ez azzal jár együtt, hogy egészen konkrétan kora délutántól késő estig az egész belvárost lezárják, közlekedését ellehetetlenítik és messze több rendőrt rángatnak oda, mint amennyien eleve az egész Pride-on részt vesznek.

Én pedig e kérdésekben már csak olyan libertariánus elveket vallok, hogy ennél sokkalta fontosabb, lélekemelőbb és az ország részére tán több figyelmet hozó rendezvények esetében sem érzem a szívemet és bensőmet szétfeszítő boldogságot, mert szarozhatok a sikátorokban – sem. Inkább ne is kérdezzék meg, milyen véleményem volt a Giróról, amikor a szervezők egyszerre zárták le az M6-ot és a régi hatost. Nem túl dicsérő.

De hiába, ilyen ez a modern világ. Időnként akadnak rendezvények, amelyek sokakat idegesítenek, ha nem is annak témája miatt, de önmagában a felfordulás révén. És pláne igaz ez, ha nagyvárosban él az ember. A Pride-féle felvonulások persze más kategóriát képviselnek. Különösebben idős nem vagyok, de emlékszem még azokra az időkre, amikor egészen kielégítő életminőségben tudott úgy élni minden szexualitású ember, hogy nem léteztek Pride-menetek. Furcsa lehet ezt megérteni a mostani huszonéveseknek, de az sem a sötét középkor volt. Egyszerűen csak nem mutatkozott rá társadalmi igény, aztán kibírtuk úgy is a létezést.

Amikor azt mondom, hogy legyenek ilyen jellegű felvonulások a jövőben is, akkor nem egyszerűen szabadjára engedem a bennem eléggé mélyen élő demokratát. Nem egyszerűen megvallom azt a demokratikus egyszeregyet, hogy jogállamban – és nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ugyan brüsszeli értékelés szerint az a jogállam, ahol mindenkoron, minden esetben, minden szinten a baloldal irányít, de ettől még mi még azok vagyunk – mindenki szabadon tüntethet és vonulhat fel. Sőt, még alapvetően arról sincs szó – ami egyébként nyilván igaz -, hogy ezt arra való tekintettel mondanám, hogy minden bizonnyal akadnak ilyen menetekben a mindennapokban jófej, korrekt emberek is. Bár itt rögtön javítom magam, tulajdonképpen ezért is mondom. Ugyanis már a tököm ki van vele, persze meg lehet szokni, hogy a lelkesen és megrögzötten ellenzéki szavazók úgy tekintenek a fideszesekre, mint valami emberalatti, szabadon gyalázható, szidalmazható, már-már üthető entitásra. Ezzel persze leginkább saját magukról állítják ki a bizonyítványt, hiszen rettenetesen buta, de még inkább káros ember az, aki egy másikról annak egyetlen tulajdonsága vagy jellemzője miatt állít ki végletes véleményt.

Nem, én a továbbiakban sem vagyok hajlandó így gondolkozni azokról az emberekről, akik tőlem eltérő módon gondolkoznak a világról. Vigyázat, nem a politikusokról, médiamunkásokról és egyebekről beszélek, vagyis mindazokról a személyekről, akik alakítói a balos folyamatoknak! Azokkal szemben nem is kívánok változtatni a hozzáállásomon. A hétköznapi emberekre gondolok, akik nem abban a buborékban élnek, mint mi, nem tölti ki annyira napjaikat a közélet, mint nekünk – sőt, talán alig tölti ki és jellemzően az is választási időszakban jelentkezik – egyszerűen csak az ellenzékre szavaznak. Én megéltem, milyen az, amikor addigi ismerősök, tán még haverok is mélyről fakadó, teljességgel érthetetlen, atavisztikus dühvel fordultak felém, mert nyilvánosan is elkezdtem politikáról beszélni. Persze, létezik a hétköznapi bolsi esete is, ezt sem kell eltagadni. De a magam részéről senkit nem fogok ebben részesíteni, csak azért, mert politikailag különbözünk. Azért nem, mert bennem munkál morál, míg a hétköznapi bolsikban meg nem. És simán lehet jó emberi kapcsolatom olyanokkal, akik amúgy szerintem baromságot gondolnak a politikai történésekről.

Na, de vissza a Pride-ra. Elsősorban és főleg azért gondolom a címben foglaltakat, mert óriási szívességet tesznek nekünk. Soha, semmi nem tud olyan hatékonyan rámutatni az LMBTQ-lobbi létezésére, a gendertéma nyomatására, az utcára vitt szexualitás szükségtelenségére, az olyan módira való büszkeségre, ami egy heteróban fel sem merül, mert minek, mint az ilyen felvonulások. Egy az egyben szembesülhet ilyenkor jobboldali és baloldali is azzal, hogy amiket mi időnként pedzegetünk, az bizony a valóság. És amikor Troppauer Hümérként a pécsi Pride-on egy önjelölt költő unikornis jelmezben olvas fel saját lírai munkásságából, meg ostoba táblákat és transzparenseket mutogatnak, akkor nekünk annyi a feladatunk, hogy ezeket a fotókat mindenki számára megmutassuk: látjátok? Nem mi mondjuk, nem mi állítjuk, nem nekünk kell elhinnetek. Ez a mozgalom tényleg ilyen. Ugye nem akarjátok, hogy ez a szellemiség bármennyiben is meghatározza Magyarországot? Aztán ide a rozsdás bökőt, hogy az ezt látó szemlélődők jelentős része erre a kérdésre azt a választ adja, hogy nem, tényleg nem akarjuk. Elég ennek bizonyítására csak felidézni azt, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson a gyermekek védelmére több százezerrel többen szavaztak, mint amennyien a kormánypártokra. Vannak pártlogikán átívelő kérdések, pártlogikán átívelő alapelvek és ez közéjük tartozik.

Ezért állítom azt, hogy remélem, még nagyon sokáig láthatjuk az évenkénti 1-2-3 Pride-ot.

Vezető kép: Pécs 2021, az első Pécsi Pride (képernyőfotó a tavalyi közvetítésünkből)