Pesti Srácok

Felfüggeszti a legfelsőbb bíróság Joe Biden diákhitel-elengedési programját

Felfüggeszti a legfelsőbb bíróság Joe Biden diákhitel-elengedési programját

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága az elnök által meghirdetett diákhitel-elengedés végrehajtásának felfüggesztése mellett döntött, jóváhagyva egy alsóbb szintű bírósági döntést, illetve felülbírálva egy másik bíróság határozatát. A legfőbb bírói tanács csütörtökön hozott döntése ugyanakkor nyitva hagyja a lehetőséget a kormányzat számára, hogy érveljen a program jogszerűsége mellett, és erről februárban tervez meghallgatást.

Joe Biden szeptemberben elnöki rendeletben intézkedett a hitelt felvett volt egyetemi hallgatók egy részének adósságelengedéséről személyenként 10, illetve 20 ezer dollár erejéig, amire a számítások szerint a 43 millió adósból 20 millió lenne jogosult. A döntést hat tagállam bíróságon támadta meg arra hivatkozva, hogy az megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és szembe megy az adminisztratív eljárások szabályait meghatározó törvénnyel is, ami kimondja, hogy az egyes szövetségi szereplők milyen módon dönthetnek szabályozási kérdésekben. Miután az általa bejelentett programot egy alsóbb szintű bíróság felfüggesztette, Joe Biden elnök már novemberben bejelentette, hogy elnöki jogkörében meghosszabbítja a 2020 márciusa óta érvényben lévő visszafizetési moratóriumot, amely a korábbi közlése szerint december 31-én véget ért volna.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Patrick Semansky

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.