Pesti Srácok

Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt

Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt

Karácsony Gergely beleegyezésével a Magyar Iszlám Közösség tavaly a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet egy családi házban. A zuglóiak hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, néhány napja mégis pozitívan mutatták be a Saría-törvénykezést. A hazai iszlamisták csütörtöki, cinikus hangvételű közleményükben a holokauszt félremagyarázásával igyekeznek beállítani magukról azt, hogy Magyarországon ők a gyűlöletkeltés célpontjai.

Az iszlám híres jelképe, egy arany félhold díszíti a Magyar Iszlám Közösség mecsetének kapuját Zuglóban. A Karácsony Gergely által vezetett kerületbe a közösség egy évvel ezelőtt költözött be, mégpedig egy családi házat vásároltak itt maguknak, amit egy gyors felújítás után használatba is vettek – tudósított a helyzetről az Echo TV. Bár a Magyar Iszlám Közösség vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy a központban nem lesz megengedett a politizálás és a szélsőséges eszmék terjesztése, nemrégiben a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek.

Kovács Miklós Ahmed már eltávolította a kalasnyikovos képét Fotó: Facebook

Gépfegyverrel pózoló imám, tehetetlen polgármester

PestiSracok facebook image

A nyugati világban a Saría-törvénykezést mindenhol a szélsőséges iszlám alapjaként kezelik, amelynek része a dzsihád is. Szaúd-Arábiában a Saría nevében embereket végeznek ki, az Iszlám Állam a saríára hivatkozva gyerekeket feszített keresztre, és nőket gyilkolt meg. Kovács Miklós Ahmeddel az Echo TV szeretett volna interjút készíteni, de a Magyar Iszlám Közösség imámja nem fogadta el a felkérést. Kovács megszólalása pedig fontos eleme lenne az ellentétek kitárgyalásának, ő ugyanis egyik szószólója a muszlim törvénykezés terjesztésének. Az imám arra is magyarázatot adhatna, hogy nemrég miért pózolt egy Kalasnyikovval a Facebook-profilján.

Karácsony Gergely szerint Magyarországon vallásszabadság van, de Zugló polgármestere nem csak most hivatkozik a vallásszabadságra. Egy évvel ezelőtt is ezzel magyarázkodott a helyieknek, akik között óriási felháborodást keltett a mecset létesítése. Ám hiába tiltakoztak ellene, és kezdtek aláírásgyűjtésbe, Karácsony Gergely eltanácsolta őket. Én rengeteget harcolok a zuglóiak érdekében, de polgármesterként nem tudom megtiltani azt, hogy valaki egy vallási gyülekezetet hozzon létre a törvények betartásával – mondta az Echo TV-nek a polgármester. A riport megállapítása szerint a mecset létrehozását a kerületben egyébként semmi nem indokolta, hiszen Zuglóban sem él több muzulmán, mint a főváros más részein. A magyarországi muszlimok választása vélhetőleg azért esett Zuglóra, mert tudhatták, hogy ott Karácsony személyében egy olyan polgármesterrel kell tárgyalniuk, aki a brüsszeli megközelítés híveként az úgynevezett kulturális sokszínűség eszméjét szem előtt tartva semmiféle akadályt nem gördít a mecset létrehozásának útjába, sőt, inkább meggyőződéssel támogatja azt.

Karácsony Gergelyben jó szövetségesre találtak a saría szorgalmazói Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A zuglóiak nem számítanak Karácsony és az iszlamisták játszmájában

Ahogy sok törzsgyökeres zuglói, úgy a Fidesz országgyűlési képviselőjének aggodalmai sem számítanak, erre utal, hogy tavaly tavasszal Szatmáry Kristóf nyílt levéllel fordult a Magyar Iszlám Közösséghez, hogy a helyiek megnyugtatása érdekében válaszoljanak azokra a kérdésekre, kétségekre, amelyek ma a legtöbb európai és keresztény emberben megfogalmazódnak.

– jelentette ki a képviselő. Szatmáry Kristóf tolmácsolta az ott élők aggodalmait és félelmeit is, melyekre megdöbbentő módon minősíthetetlen hangnem és személyeskedés volt a válasz a Magyar Iszlám Közösség vezetői és tagjai részéről a képviselő Facebook-oldalán.

Gyűlölködve beszél gyűlöletkeltésről, és fenyegetőzik a Magyar Iszlám Közösség

Cinikus hangvételű, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a zuglóiak félelmeire a Magyar Iszlám Közösség, a társaság szerint folyamatosan folyik a gyűlöletkeltés a muszlimok ellen.

– érvelnek sajátosan az ártatlan emberek megkínzását, meggyilkolását, a fegyverekkel történő fenyegető pózolást, a keresztények kiirtását természetes dolognak tartó saría-hívők.

– fenyegetőzött tovább közleményében a Magyar Iszlám Közösség.

A téma világhírű szakembere, Bill Warner, az Észak-Karolinai Állami Egyetem politikai iszlám-szakértője, a Saría törvénye nem muszlimoknak című könyv szerzője a következőképpen foglalta össze az iszlám jogrendszert:

  • nincs vallásszabadság; nincs szólásszabadság; nincs szabad véleményalkotás; nincs művészi szabadság; nincs sajtószabadság; nincs egyenlőség – a nem muszlimok, azaz a kafírok, soha nem egyenlők a muzulmánokkal; a saría törvénye szerint a különböző embercsoportokat nem illeti meg egyenlő védelem.
  • Az igazságszolgáltatás kettős, más jogszabály vonatkozik a muszlim férfiakra és más a nőkre, illetve a nem muszlimokra; nincs női egyenjogúság; a nők megverhetők; csak a muszlimok viselhetnek fegyvert.
  • Nincs demokrácia, mivel a demokrácia azt jelentené, hogy egy nem muszlim egyenlő egy muszlimmal.

Forrás: EchoTV/PS. Vezető fotó: 888.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.