Aki csak ellenpártokban tud gondolkodni, annak nem való a demokrácia – ezzel a mondattal zárta Fodor Roland a Facebookon kedden közzétett bejegyzését, amelyben a Jobbik győri elnöke egyúttal bejelentette: pártja kilép az ellenzéki koalícióból, amelyet ő moslékszövetségnek nevezett. Fodor elnézést kért mindazoktól, akik azt hihették, hogy pártja képes támogatni a DK alkalmatlan polgármester-jelöltjét, de ők sosem lennének képesek Gyurcsány embereivel várost vezetni. A választási koalíciót – állítja – taktikai okból kötötték meg, hogy négy jelöltjük visszaléptetése után a DK-MSZP-Momentum szövetség már ne tudjon életképes koalíciót alkotni Győrben a választás után. A politikus szerint a Jobbik lépésének nincs köze “a DK országos pártközpontja által megrendelt”, a Borkai Zsolt polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz, hanem már hónapok óta tervezték, hogy elhagyják a szövetséget. Közben egy bulvárlap felhívta a figyelmet arra, hogy a Borkai-féle videókat közzétevő blog mögött egyre többen az ügyben feltűnően aktív Czeglédy Csabát, Gyurcsány ügyvédjét sejtik.
ELJÖTT A VÁRT PILLANAT!
KILÉPÜNK AZ ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSBÓL!A mai napon mind a négy jobbikos jelölt visszalépett mint egyéni választókerületi képviselőjelölt. Az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is. Kilépésünk hónapok óta tervezett volt, nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz! Joggal merül fel a kérdés: miért csatlakoztunk az elején ehhez a vállalhatatlan és elvtelen összellenzéki bohózathoz? Azért, mert tervünk szerint így a nemzetellenes baloldali pártok nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben. Ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemennünk – minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba. Értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben, sem országosan. Úgy gondoljuk, hogy a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsoltot leváltani a teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a gyomorforgató módon kampányoló bandájára, semmit sem javítana a város helyzetén. Csöbörből vödörbe esnénk. Ezért arra kérjük korábbi és jelenlegi szavazóinkat, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint civil és független jelöltekre, akik nem részesei ennek a pártpolitikai őrületnek, akiknek valóban Győr a legfontosabb. Mi is így fogunk tenni.
Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk.
Szebb jövőt!
Jobbik Győri Alapszervezete
U.I.: Mindazoktól elnézést kérünk, akik az elmúlt pár hónapban csalódottan azt hihették, hogy képesek lennénk egy teljesen alkalmatlan DK-s polgármesterjelölt mögé beállni, aki még a -ba,-be és a -ban,-ben határozó ragokat sem tudja helyesen használni. A Jobbik Győri Alapszervezete csak olyan elnökséget tud támogatni a párt novemberi országos tisztújításán, amely kommunisták nélkül, a jobboldalon kívánja leváltani a korrupt Fideszt. A többiek pedig nyugodtan lépjenek át a DK-ba, ott majd naphosszat lehet csókolgatni Vadai Ágnest, vagy lerészegedni a szemkilövető Gyurcsány Ferenccel.
Kiegészítés az együgyűeknek: Sem baloldaliak nem vagyunk, sem fideszesek. Sokaknak nehéz ezt felfogni, de rossz hírem van számukra. Aki csak ellentétpárokban tud gondolkodni, annak nem való a demokrácia.
Bejegyzése végére Fodor Roland emlékeztetőül a Jobbik 2003-as alapító nyilatkozatának azt a részletét tette fel, amely szerint a párt előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.
Gyurcsány ügyvédje áll az Ördög ügyvédje blog mögött?
A Fullánk.hu című bulvárlap ma arról ír, hogy alvilági körök üzérkedhettek a Borkai Zsolt győri polgármester “botlását” leleplező szexvideókkal, amelyekért a városvezető bocsánatot kért, hangsúlyozva: a Győrért végzett munkáját ne a magánéleti vétke alapján ítéljék meg a választópolgárok. A lap szerint már formálódik a büntetőfeljelentés az ügyben, és az érintettek közül egyre többen Gyurcsány Ferenc adócsalásért már elítélt ügyvédje, Czeglédy Csaba munkásságát sejtik a feltűnő gonoszsággal, de hatásosan megírt blog mögött, amelynek mellesleg az elnevezése is illik “Gyurcsány ügyvédjére”. A szombathelyi politikai visszatérésre készülő, sokmilliárdos adócsalás és bűnszövetkezet létrehozása miatt újra vád alá helyezett Czeglédy amúgy nem is bírta visszafogni magát, hiszen Facebook-oldalán is ujjongva követte a fejleményeket.
Forrás, fotók: a győri Jobbik Facebook-oldala, Fullank.hu, PS; A vezető képen Fodor Roland látható
Facebook
Twitter
YouTube
RSS