Vádemelés helyett Portik Tamás kapcsán a Fenyő-ügyben perújítási indítvány előterjesztésére tesznek javaslatot a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek – írta hétfői közleményében a Fővárosi Főügyészség.
A Fenyő-ügyben a nyomozó hatóság az eljárás ügyiratait 2019 júniusában átadta a Fővárosi Főügyészségnek, amely most Portik vonatkozásában megállapította, hogy a bizonyítékok alapján vádat kellene emelni ellene, ám a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.
A Legfelsőbb Bíróság 6/2009. büntető jogegységi határozatán alapuló, következetes bírói gyakorlat szerint amennyiben a bíróság a vád tárgyává tett és a bűncselekmény egységébe tartozó cselekményt egyszer már jogerősen elbírálta, az gyakorlatilag egyenértékű az ítélettel. Ilyen esetben pedig nincs helye újabb vádemelésnek, mivel Portik az Aranykéz utcai robbantás miatt ítélték el és mivel abban a büntetőperében már szerepelt a Fenyő-gyilkosság is, ezért a jog szerint ellene nem lehet vádat emelni ugyanebben az ügyben – magyarázza a közlemény.
Hozzátették: mindez nem érinti a Gyárfás Tamás elleni büntetőeljárást, vele szemben az érdemi ügyészi döntés meghozatala folyamatban van. Mivel ő a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt többször járt külföldön, ahonnan mindig visszatért, ezért a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak annak meghosszabbítását, valamint intézkedett a 200 milliós óvadék visszaszolgáltatása iránt.
Ismert, a rendőrség június végén közölte, hogy lezárta a Fenyő-gyilkosság felbujtói ellen indított nyomozást. A Nap TV volt tulajdonosa terhére azt róják a nyomozók, hogy 1997 végén, 1998 elején ő bujtotta fel az Energol-vezért arra, hogy Roháč–csal és bandájával ölesse meg legnagyobb üzleti riválisát, Fenyő Jánost. A gyanúsítás egyik fontos alapja az a hangfelvétel, amelyet Portik rögzített a 2000-években kettejük beszélgetéseiről, és amelyen többször szóba került a Fenyő-gyilkosság. Az úszószövetség egykori elnöke állítja, a felvétel semmit nem bizonyít, hozzátéve, hogy Portik abban volt érdekelt, hogy kicsikarjon tőle egy mondatot, miszerint az ő parancsára likvidálták Fenyő Jánost, ám ez szerinte nem sikerült. Gyárfást a kihallgatása után őrizetbe vették, de az úszószövetség volt elnöke 200 milliós óvadék kifizetése után szabadlábon védekezhetett. Ezt a pénzt kaphatja most vissza a volt médiamogul.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS