Öröm nézni, ahogyan a pirospozsgás blogger és kiérdemesült neje duettben rázza a pofonfát és a déli határkerítésünket. Balszerencséjükre ez nem a majomház, itt nem dob nekik banánt a hálás közönség, ha szépen huhognak vagy lehülyézik a politikai ellenfelüket – legfeljebb egy egyharmados sallert, mint tavaly. És még a kerítés is marad a helyén, bármennyire is kiütést kapnak tőle.
Gyurcsány azt írja az interneten a fideszeseknek, hogy „hű, de hülyék”, mert dehogyis akarja ő lebontani a kerítést. Meg hogy a kerítés nem óvta meg Európát, csak elterelte a „menekülteket” Szlovénia felé. Majd az asszony hantázását folytatva arról regél, hogy annyiért épült egy méter kerítés, amennyiért ők annak idején autópályát építettek. Három mondat, és természetesen nagyítóval sem találunk bennük igazságot. Nézzük őket egyesével!
A kerítésünk bizony nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védi. Ezt nem csupán Orbán Viktor mondta, hanem mások mellett Angela Merkel német kancellár is, aki tavaly júniusban elismerte mindezt. Mint fogalmazott:
A magyar–szerb uniós külső határ védelmével Magyarország Németországot is védi. (…) Bizonyos értelemben nekünk végzi el a munkát.
Amúgy önmagában az is hatalmas fegyvertény, hogy saját magunkat meg tudtuk védeni. Képzeljék csak el, mi történik, ha a mesterséges népvándoroltatás akkor zúdul ránk, amikor egy Gyurcsány vagy egy Bajnai a miniszterelnökünk! Jobb bele sem gondolni…
Milyen 270 milliárd?
A kerítés költségeiről már Gyurcsányné is hazudozott egy sort a minap, ám most férje kedvéért célszerű ismét fölidézni a tényeket. Maga a védvonal nem 270 milliárdba került, miként Gyurcsányék lódítják, ez az összeg csupán a Brüsszelnek benyújtott számla, amely az elmúlt évek valamennyi, határvédelemmel, migránsok kísérgetésével-pátyolgatásával (és a többivel) járó költségének nagyjából a felét teszi ki. (És amelynek Brüsszel pofátlan módon mindössze az egy százalékát, 6,6 milliárd forintot óhajtaná megtéríteni.)
A biztonsági kerítés a magyar–szerb, illetve a magyar–horvát határon az első ütemben összesen 12,6 milliárd forintba került. Majd 2017-ben mindössze hatvan nap alatt fölhúzták a második védvonalat is 155 kilométeren 4,8 milliárd forintért. Vagyis Gyurcsányék 270 milliárdos hazugsága helyett mindössze 17,4 milliárd forintba került a Magyarországot védő déli határkerítés. Gyanítom, a tények, a konkrét számok nem szegik majd a Szemkilövető házaspár kedvét, hogy az elkövetkező napokban tovább folytassák a hantázást.
Hazudni, mint a vízfolyás
2015 szeptemberében, mikor már naponta ezrek csörtettek át illegálisan, papírok nélkül a déli magyar zöldhatáron, hogy termőföldeket, gyümölcsösöket letarolva, gazdák portáit kifosztva Budapestre masírozzanak, s a Keleti Pályaudvarnál „allahakbarozva” ingyenvonatozást követeljenek Németországba – szóval ebben a vészterhes időszakban Gyurcsány a VS.hu-nak a legnagyobb közönnyel úgy nyilatkozott: „Teljesen értelmetlen hermetikusan lezárni a határt.”
Hát persze, hiszen nem az ő szemlőhegyi zabrált villácskáján gázolnak keresztül több százezren. Ráadásul Ferencet és pereputtyát három méter magas kőkerítés védi. Az ő házát óvni kell – de az országba bárki betörhet engedély és papírok nélkül, mi?
Nem imádnivaló? Előbb közli, nem kell kerítés – aztán meg: dehogy bontaná ő le, és hülye, aki ezt állítja… Pont, mint 2008-ban, amikor becsszóra megígérte, nem fogják elkölteni a 25 milliárd dolláros IMF-kölcsönt, az csupán csak egy „hitelkeret”, biztonsági tartalék. Aztán persze az utolsó centig elverték az egészet. A visszafizetést „nagyvonalúan” az Orbán-kormányra hagyták, kamatostul.
Nincs is bevándorlás!
2015 októberében az InfoRádióban arról beszélt:
Ha mindenképpen bele vagyunk szeretve a kerítésbe, mert kell egy erős szimbólum, akkor le kell zárni a határt jelentős szakaszokon, de ki kell építeni három-négy, nagy tömeg átlépésére alkalmas állomást. Európát nem kell félteni a migrációs hullámtól, nem fenyeget bennünket, hogy kalifátus lesz Európában.
A sima határátkelő miért nem elegendő ennek a multikulti-terroristának? Mert ott útlevelet, papírokat kérnek? Ugyan miért kellenének „nagy tömegek átlépésére alkalmas állomások” – ha nem arra, hogy azok a nagy tömegek akadály (és komolyabb ellenőrzés) nélkül bejöhessenek, aztán átvonulhassanak Magyarországon?
Aztán 2015-ben olyat is írt a Facebook-oldalára: „Ne engedjék magukat megtéveszteni. Nincs Magyarországon bevándorlás-probléma. Ez a történet csak arra jó a kormánynak, hogy elterelje a figyelmet a valós gondokról.” Nem idézek többet, ennyiből is látszik, hogy egy krónikus hazudozóval van dolgunk, akinek azt sem szabad elhinni, ha azt mondja, „Jó napot kívánok!”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS