Pesti Srácok

Férfibörtönbe kerül egy transznemű brit nő

Férfibörtönbe kerül egy transznemű brit nő

Lexi-Rose Crawford kilenc évet fog eltölteni férfibörtönben – írta meg a Daily Mail brit bulvárlap. A férfinek született személy most nőként identifikálja saját magát, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy – miután kiengedték a börtönből, ahova egy 15 éves lánnyal való szexuális tevékenység miatt került – ezúttal egy másik női ismerősét erőszakolja meg a péniszével (with her penis) – számolt be a Mandiner.

Crawford azután kezdett magára nőként tekinteni, hogy az első ügye után, 2019-ben kiengedték a börtönből. Újabb áldozatát nem sokkal később a Facebookon ismerte meg, hozzá egy PlayStation játékkonzollal kopogtatott be, hogy játsszanak; aztán fogdosta és leteperte áldozatát, figyelmen kívül hagyva annak tiltakozását, és megerőszakolta. Aztán négy év kellett hozzá, hogy végre ítélet szülessen; mindenesetre az erőszaktevő az őt meghallgató bristoli bíróságon arra hivatkozott, hogy képszakadása volt, és nem emlékszik semmire, de ez sem az ügyészt, se az esküdteket, se a bírót nem hatotta meg. Az áldozat felolvasott vallomása alapján olyan traumát élt át, hogy rémálmai vannak, el kellett költöznie korábbi otthonából és a történtek után többször öngyilkosságot is megkísérelt. Ahogy az is elhangzott Crawford védőjétől, hogy védencét érzelmileg instabil személyiségzavarral, autizmussal és nemi diszfóriával (nemi identitás zavarral) diagnosztizálták, és ő maga is mindenféle rossz dolgon keresztülment.

Végül most kilenc évre ítélték, amit az új gyakorlat szerint férfi börtönben kell eltöltenie – a briteknél hosszú vita után döntöttek úgy, hogy transznemű nő rabot nem helyeznek nők közé, ha még rendelkeznek férfi nemi szervekkel. Büntetése kétharmadának letöltéséig valószínűleg nem is szabadul.

Emlékezetes, nemrég volt hasonló ügy az Egyesült Királyságban, amikor a szintén transznemű Isla Bryson ügyében hoztak hasonló ítéletet: hiába a (mondvacsinált) nemváltás, irány a férfi börtön.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: glenmont.wordpress.com

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.