A YouTube világában megszokott, hogy a különböző tartalomkészítők életre szóló barátságokat kötnek, de az sem ritka, ha nem értenek egyet egymással. Fókuszcsoport Ádám és én az utóbbiak közé tartozunk. Aki aktívan követi legalább az egyikünk csatornáját, az találkozott már az egymásnak üzengetős videóinkkal és azt is tudja, hogy valódi, hús-vér vitára eddig még nem került sor… egészen mostanáig. A barátságos mérkőzésként meghirdetett beszélgetés helyszíne továbbra is az R56 söröző, az időpont pedig azóta is változatlan: január 26, 19:00. Aki azonban nem tud eljönni, az élőben követhet majd minket a PsTV YouTube-csatornáján. Bárhogy is, hiba lenne kihagyni ezt a történelmi pillanatot.
A PsTV pár hete meghívást intézett Fókuszcsoport Ádámhoz és az ő autentikus Sancho Panzájához, akik egyáltalán nem voltak elutasítóak, sőt! Ádám kiemelten kezelte a meghívásunkat, boldog karácsonyt kívánt és még egy szívecskét is adott nekünk. Büszkék vagyunk rá. Megtette az első lépést egy aktív és tartós barátság kiépítése felé.
Ha esetleg valaki nem ismerné Fókuszcsoport Ádámot: ő egy nagybetűs influenszer. Fontos kiemelni, hogy ő nem politikai tartalomgyártó. Úgy is mondhatnánk, hogy nem politizál. Ettől függetlenül persze megesik, hogy a fesztiválhiénáskodáson és trash-reakciókon túl politikai témában próbál véleményt alkotni több-kevesebb sikerrel. Ha nem ismerném Fókuszcsoport Ádám ideológiai hovatartozását, még azt hinném, hogy szubjektíven balra politizál, pedig nem. Ő egy igazi fekete öves független tartalomgyártó, aki bármikor képes mosolyt csalni az ember arcára (vagy így, vagy úgy).
Bevallom, kicsit féltem, hogy nem férünk bele Ádámék zsúfolt napirendjébe, de ezek a kételyek azóta szertefoszlottak. Sikerült meginterjúvolnia a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjét, turnézott már Gulyás Marci luxuskamionjával (nekünk sajnos nincs ilyesfajta felszerelésünk, de mi nem is kapunk “mikroadományokat” sem innen, sem a tengerentúlról), interjút adott az elvileg beszántott, kivéreztetett, kormánypropagandává silányított stb. Indexnek, és még a fesztiválokra is maradt energiája. Ha ezekre az embert próbáló tevékenységekre szánt némi időt, bizonyára tőlünk sem sajnál majd egy órácskát.
“sEnKi SeM nÉz TiTekEt!”
Üvöltötték torkuk szakadtából a néhai Pesti TV progresszívtálib kritikusai. Még Fókuszcsoport Ádám (aki amúgy rendszeresen követi a munkásságunkat) is erre hivatkozva utasította vissza korábbi megkereséseinket. Amióta azonban átköltöztünk a YouTube-ra, ez a téveszme atomjaira hullott. Alig négy hónapja indultunk, de a PsTV máris a legnépszerűbb közéleti csatornák közé emelkedett (erről bővebben itt olvashattok). A socialblade.com átfogó értékelése szerint elég szépen le is előztük Fókuszcsoport Ádám csatornáját.
Egy csatorna sikerének értelemszerűen több mértékegysége is van, de összesítésben jobb pontszámot kaptunk, mint Ádám. Ez persze nem egy verseny, de jobb, ha helyén kezeljük a dolgokat. A “senki nem néz titeket” érv ma már annyira sem működik, mint a Pesti TV idejében.
Szeretünk, Ádám!
A YouTuberek között megszokott a csipkelődés, de szerencsére Ádám nem az a fajta, aki (megjátszott) sértődöttségre hivatkozva elmenekülne egy beszélgetés elől. Korábban ő maga mondta, hogy egy közszereplőnek érteni kell a viccet. Mégis mi baja eshetne a Balázs és Vadon Jani helyére pályázó ikonikus duónak egy barátságos beszélgetés során, ahol még a sört is mi álljuk? Ők ketten lesznek, én pedig egyedül, ráadásul a közönségük is elkíséri majd őket (feltéve, ha meghirdetik). Még az sem kizárt, hogy számos kérdésben azonos álláspontot képviselünk és sörszerződéssel szentesítjük életre szóló barátságunk rögös útjának első alapkövét.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS