Pesti Srácok

Hamarosan ítéletet hirdetnek a kémügyben

Hamarosan ítéletet hirdetnek a kémügyben

Nem ősszel, hanem már akár a jövő hónap elején elsőfokú ítéletet hirdethet a Debreceni Törvényszék az úgynevezett kémügyben, amelynek vádlottjai a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetői – tudta meg a PestiSrácok.hu a törvényszék szóvivőjétől, Tatár Tímeától. Elmondta, hogy a törvényszék katonai tanácsának elnöke a következő tárgyalást május 21-re, valamint 22-re tűzte ki. A két napon a védelem perbeszédei hangzanak el, utána heteken belül dönthet a bíróság az ügyben.

A Budapesti Katonai Ügyészség a volt Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) 2004 és 2007 között irányító Galambos Lajost (a képen a bal szélső) kémkedéssel, a polgári titkosszolgálatokat 2007 és 2009 között irányító tárca nélküli minisztert, Szilvásy György ( a képen a középső) kémkedésre való felbujtással, az NBH-t 2007 és 2009 között irányító Laborc Sándort (a képen a jobb szélső) kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással, valamint a Zömök Kft. egykori vezetőjét, Püski Lászlót bűnsegédként elkövetett kémkedéssel vádolja.

Mivel az eljárás – így a bírósági tárgyalás is - teljes egészében titkos, ezért a katonai tanács az elsőfokú ítélet rendelkező részét hirdeti ki nyilvánosan, az indokolást azonban zárt ajtók mögött ismerteti majd – mondta érdeklődésünkre Tatár Tímea.

PestiSracok facebook image

Miként az ismert, az ügyben részben a Nemzeti Védelmi Szolgálat, részben pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján indult 2011 nyarán, majd az ügyészség júliusban nyomozást indított. A vádat decemberben nyújtották be, majd 2012 márciusban kezdődött el Debrecenben a tárgyalás. Az ügyben tanúként hallgatták meg a volt MSZP-s, most DK-s Vadai Ágnest, aki a Gyurcsány-kormány alatt a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja volt, valamint honvédelmi minisztériumi államtitkár, Veres János egykori pénzügyminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnökét, Ficsor Ádámot, aki a Bajnai-kormány alatt a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter volt.

A titkosított ügyben még a vádirat sem nyilvános, de a sajtó azért még a vádemelés előtt beszámolt a kémügy részleteiről. Állítólag a Gyurcsány-kormány idején az NBH tiszti karának átvilágítása érdekében a vádlottak egy orosz különítmény hívtak hazánkba, amely azonban a MOL megszerzése érdekében adatokat szerzett meg a magyar titkosszolgálatoktól. Ebben az orosz hátterű, és Gyurcsány anyósához, Apró Piroskához is köthető cég, a Zömök Kft. segédkezett.

Szenvedi Zoltán Fotó: Tvn.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.