Pesti Srácok

Túl jól áll a második Orbán-kormány

Túl jól áll a második Orbán-kormány

A szabadságharcos üzemmód Orbán Viktornak eddig bejött, a miniszterelnök politikáját a romló életkörülmények ellenére többen támogatják, mint az első fideszes kormányt, amely még két kézzel szórta a pénzt például a millenniumi ünnepségeken - írja cikkében a Hvg.hu, amely összeállítást készített a második Orbán-kormány három évéről. Mint írják, nem annyira az „elrugaszkodás”, sokkal inkább a szüntelen hadakozás évének tűnt a kormány szempontjából a ciklus utolsó előtti parlamenti évada. Orbán Viktor, aki már első miniszterelnöksége idején is előszeretettel használt éles cezúrákat kormányzása egy-egy szakaszának megkülönböztetésére, az „összefogás”, majd a „megújulás” esztendeje után a harmadik etapot az „elrugaszkodás” évének nevezte ki, a választás előtti utolsó 12 hónapot pedig már jó előre az „emelkedés” periódusaként harangozta be. A cikk írója szerint aligha kétséges: a miniszterelnök ezentúl is mindent meg fog tenni azért, hogy az eseményeket valóban ebben a koordináta-rendszerben értelmezze. Más kérdés, hogy a történések nem okvetlenül sietnek illeszkedni a roppant elszántsággal meghatározott kormányfői forgatókönyvhöz. A cikk írója úgy véli, a közvélemény többsége azonban a romló életkörülmények ellenére mindmáig akceptálja a miniszterelnök unortodoxiáját. A nemzeti érdekekre hivatkozó és Brüsszellel szemben fölöttébb kritikus irányvonalat ez idő szerint valamivel még többen is támogatják, mint 12 évvel ezelőtt az első Orbán-kormányt, amely 2000–2001-ben éppen két kézzel szórta a pénzt a millenniumi ünnepségekre. „Szinte túl jól állunk” – jelentette ki a közvélemény-kutatások kapcsán nemrég a Heti Válaszban a vezető kormánypárt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán, aki szerint bőven elég lenne, ha a választások előtt három hónappal volna annyira széles a Fidesz bázisa, mint jelenleg. A Hvg.hu állítja, a biztos választók csaknem fele azonban, Orbán végtelenített „bűnlajtsroma” – lásd autokratizmus, egypárti alkotmány, szociális érzéketlenség, trafikmutyi, azerbajdzsáni lélekkufárkodás, visszamenőleges jogalkotás, termőföld-manipulációk, választójogi ügyeskedés – ellenére, még ma is a kormányfő és politikája mögött áll.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Vg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.