Pesti Srácok

Bajnaiék lenyúlták az MSZP adatbázisát?

Bajnaiék lenyúlták az MSZP adatbázisát?

Az MSZP 2010-es választásokra összeállított adatbázisa alapján mozgósítja a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 a rendezvényeinek résztvevőit – állították a Magyar Nemzetnek vezető szocialista politikusok. Az MSZP-ben felháborodást okozott, hogy a tagságuk, aktivistáik és szimpatizánsaik is kapnak hírleveleket Bajnaiéktól. Szigetvári Viktor, az MSZP korábbi kampányfőnöke, az Együtt 2014 társelnöke tagad, sőt szerinte nem is létezik az adatbázis.

Mesterházy Attila alig egy hónapja állapodott meg Bajnai Gordonnal, hogy pártjaik önálló politikai akcióikkal nem gyengítik a másikat, nem egymás rovására építik a szervezetüket, toborozzák tagjaikat. A lap információi szerint az MSZP felső vezetését éppen ezért felháborította, hogy az Együtt 2014 szocialista szimpatizánsokat, aktivistákat és tagokat mozgósít a jelenleg is zajló országjárásukhoz. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy több visszajelzés is érkezett a szocialista pártközpontba, hogy e-mailes megkeresésekkel érik el támogatóikat. Az MSZP-ben az az álláspont, hogy távolról sem működőképes Bajnaiék stratégiája, miszerint a bizonytalanokat megszólítva akarnak támogatottságot szerezni. A lap forrásai szerint feltételezhető, hogy az Együtt 2014-nél egy olyan adatbázist használnak a mozgósításhoz, amelyet még a 2010-es választásokra állítottak össze a Jókai utcában.

Forrás: MNO A fotón Szigetvári Viktor (forrás: Origo)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.