Pesti Srácok

Feljelentették Orbán Viktort

Feljelentették Orbán Viktort

Háborús uszítással vádolja Orbán Viktor miniszterelnököt az Ungár Klára nevével fémjelzett, finoman szólva is kevéssé ismert SZEMA-Liberális Párt - írja a nemrégiben főszerkesztőt cserélt Hvg.hu. A SZEMA azt vizsgáltatná a legfőbb ügyésszel, hogy Orbán Viktor október 23-i beszéde háborús vagy közösség elleni uszítás volt-e. A miniszterelnök 2013. október 23-án a Hősök terén több tízezer ember előtt a következőket mondta: „szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok! Nincs okunk aggódni, de lassan és biztosan be kell indítani a gépezetünket, hadrendbe kell állítani a csapatainkat, éppen úgy, hogy 2010-ben tettük. Készülődjetek, hogy most befejezhetjük azt, amit ’56-ban elkezdtünk” – idézte fel a SZEMA Orbán Viktor szavait.

„A háborús uszítás a köznyugalmat, a társadalmi békét veszélyeztető bűncselekmény. A törvényi tényállás célzatot, tehát egyenes szándékot nem követel meg. A bűncselekmény megvalósulásához elegendő, ha az elkövető tudatában van annak, a sokak előtt tett megnyilvánulása alkalmas arra, hogy szélsőséges aktivitásba csapjon át az őt hallgatók magatartása. Közösség elleni uszítás bűncselekményt valósítja meg az, aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. A miniszterelnök nagy nyilvánosság előtt jelentette ki "újra szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek". Az emberek meghatározott csoportja elleni gyűlöletkeltési szándékot kifejező bármely megnyilvánulás alkalmas a társadalmi feszültség kiélezésére, a társadalmi béke megzavarására” – indokolta feljelentését a párt.

Fotó: MNO.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.