Pesti Srácok

Orbán Aranycsapatával venné be Brüsszelt

Orbán Aranycsapatával venné be Brüsszelt

„A ”nyugat” számára nagy dilemma, hogy mi vitte rá a Vasfüggöny lebontásában jeleskedő, majd a csatlakozásra éltanulóként készülő magyarokat, hogy a "közös európai értékek" ellen forduljanak, és olyan miniszterelnököt válasszanak, aki az uniós bürokraták legrosszabb rémálmát testesíti meg” - írja az Index: ,Az Olaszországban élő és tanító Salgó Eszter tanulmánya a politikai programok pszichológiai és mitológiai hátterét mutatja be Orbán Viktor, Mario Monti, Beppe Grillo, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének tündérmeséin keresztül. Salgó szerint az Európai Unió a magyarok képzeletében egy idillikus közösségként szerepelhetett, az ehhez való csatlakozástól sokan a régen vágyott Édenkertbe való visszatérést várták. A valóság azonban nem felelt meg az eszkatologikus elvárásoknak, és a 2004-2010-es időszak tovább mélyítette a csalódottságot. A paradicsomi állapotok utáni vágy természetesen nem magyar specialitás, magyarázta Salgó, mindenütt létezik, de mivel Magyarországon egyik kiábrándulás követte a másikat, és sosem volt mód a traumák okainak megértésére és következményeinek ápolására, ezért ez a vágy sokkal agresszívebben mutatkozik meg, mint máshol. Orbán Viktor a tömeges kiábrándultságra válaszként találta ki saját forradalmát, amely az álmok világában felváltotta az Európai Unió illúzióját a nemzeti együttműködés víziójával".

Salgó szerint a „totális politika” az, amelynek lényegét Orbán természetesen hol máshol, mint a futballban láthatta meg. A könyv Magyarországra vonatkozó része egy nagy álomkép leírásával indít, amely az épp hatvan éve lezajlott angol-magyar meccset eleveníti meg. A Puskás Ferenc vezette Aranycsapat 1953. november 25-i 6-3-as győzelme a modern felfogású játék nyitánya, és a „totális futball” forradalma volt. Salgó szerint Orbán küldetése az, hogy a politika stadionjában valósítson meg egy hasonló forradalmat, és a politika posztmodern korszakának bevezetésével átformálja az európai politikai kultúrát... Az új Aranycsapatban ő lesz a védő, a csatár, a kapus, az orvos, az edző és az elnök. Orbánnak nem volt, nincs kétsége: a magyar politika, csakúgy,mint a magyar labdarúgás az 50-es években, a kreatív innováció előfutára. Egy olyan mese fogant meg fejében, mondta az Indexnek a szerző, amely sokak álomvilágába passzolt bele tökéletesen.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Boon.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.