Pesti Srácok

SZDSZ-es ingatlant vegyenek! De mi lesz a hitellel?

SZDSZ-es ingatlant vegyenek! De mi lesz a hitellel?

Az SZDSZ hamarosan hivatalosan is megszűnik, kérdéses, hogy mi lesz a párt örökségével. Például az ingatlanokkal. A Népszabadság hosszabb cikkben foglalkozott az SZDSZ ingatlanjaival, amelyekre néhány évvel ezelőtt közel félmilliárd forintos hitelt vett fel az azóta süllyesztőbe került párt. Határozott mondatokkal szólította fel legutóbb a Fidelitas alelnöke az egykori szabad demokratákat és a „velük szövetkező” volt kormányfőt, Bajnai Gordont, hogy „fizessék vissza a liberális párt félmilliárdos tartozását”, amelyet az SZDSZ vett fel még pártingatlanjainak megvételére - írja a Népszabadság. „Falusi Vajk, a Fidesz ifjúsági szervezetének alelnöke szerint, ha Bajnai Gordonék befogadják a „politikai emésztőgödörből szépen lassan visszakapaszkodó volt SZDSZ-es politikusokat”, akkor itt az ideje, hogy rendezzék azt a tartozást is, amit az SZDSZ hagyott hátra a magyar adófizetőknek. A kormánypárti politikus arról beszélt, hogy a szabad demokraták nem fizették vissza a hitelező Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) az azóta közel ötszázmillióra rúgó összeget, így ez a pénzügyi teher a „felnövekvő nemzedéket” terhelheti. A történet még az előző parlamenti ciklusban kezdődött, amikor az akkori parlamenti pártok (természetesen teljes egyetértésben) elfogadták az úgynevezett vagyontörvényt, ami lehetővé tette, hogy mindannyian kedvezményes feltételekkel vásárolhassák meg az általuk használt, bérelt ingatlanokat. Az elfogadott jogszabály szerint a pártok maximum egymilliárd forint kölcsönt vehettek fel a Magyar Fejlesztési Banktól, a tizenöt éves futamidőre pedig a mindenkori jegybanki alapkamat és további egy százalék érvényes. Ennél is fontosabb, hogy az állam garanciát vállalt a pártokért, vagyis ha valamelyik szervezet nem tudná fizetni a törlesztést, úgy az állam dönti el, hogy elzálogosítja az adott épületet, vagy elengedi a párt tartozását.

A most támadott SZDSZ-t érintette a legérzékenyebben a parlamentből való kiesés... A liberálisok összesen huszonhat ingatlant vásároltak meg, erre 367 millió forint kedvezményes hitelt vettek fel. A Gizella utcai pártszékházat (képünkön) nem vették meg, azt a választási vereségig egy magánszemélytől bérelték. Az SZDSZ ingatlan- és hitelportfóliójának legnagyobb részét az említett, MFB-vel kötött szerződésben foglaltak teszik ki. A szabad demokraták VI., VIII. és IX. kerületi pártirodái (Dob utca, Baross utca, Bakáts tér) annyiban más megítélés alá esnek, hogy ezeket az ingatlanokat a párt közvetlenül az önkormányzattól vásárolta meg. Az SZDSZ csődbe kerülése és megszűnése után ezeket az ingatlanokat peres úton veszik vissza tőlük; az eljárások információnk szerint folyamatban vannak... A többi ingatlan az MFB-hez került ingatlanportfólió része. Érdekesség, hogy egyetlen pártiroda esetében sikerült az elmúlt években valamiféle megoldást találni: a medgyesegyházi Kossuth téren lévő egykori SZDSZ-irodát most a helyi önkormányzat használja, például baba-mama klub működtetésére.

Egyelőre a felek vélhetőleg az SZDSZ megszüntetését jogerőre emelő bírósági döntést várják, további lépések ezután következhetnek. A szabad demokraták jogi képviselői szerint – a többi párthoz hasonlóan – jóhiszeműen és törvényesen éltek a kedvezményes hitelfelvétel lehetőségével, a meglévő ingatlanportfólió pedig rendelkezésre áll és fedezi az összeget. Kérdés, hogy még meddig, hiszen az ingatlanok állaga egyre romlik. Ráadásul, a szabad demokraták az állami hitelből tulajdonképpen egyetlen fillért sem láttak, hiszen azt az állam az egyik zsebéből tette át a másikba; a Fidesz „visszafizetést” követelő mondatai ezért is csúsztatások.”

Bővebben a témáról a Népszabadság internetes oldalán: itt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.