Pesti Srácok

Tüntetni jó: A „kócosfogú”, a „kövér” és a nőverő

Tüntetni jó: A „kócosfogú”, a „kövér” és a nőverő

A vak komondoros Balogh József ellen tüntettek hétfőn a DK-sok (az élettársát brutálisan megverő, s azt letagadó ex-fideszesről szóló cikkeink itt és itt). Az Origo szerint a tüntetőknek egyetlen vágyuk van, hogy az élettársát bántalmazó politikus távozzon a közéletből. „Indulatos beszédek, versszavalás is volt, nagyjából 30-40 ember gyűlt össze hétfőn a Képviselői Irodaház előtt. A tüntetést a Demokratikus Koalíció (DK) szervezte, mert azt szeretnék, ha az élettársát súlyosan bántalmazó Balogh József – volt fideszes, jelenleg független – országgyűlési képviselő lemondana a posztjairól és távozna a közéletből. Az eseményen ott volt az LMP-s Szél Bernadett és az MSZP-s Lendvai Ildikó is, többen a szervezők közül olyan pólót viseltek, amelyre Balogh feje volt rányomtatva. A kormánypárti képviselők közül viszont senki sem jött el. A tüntetők, köztük az ellenzéki párt nő tagjai lila szemhéjfestékkel rajzoltak monoklit az arcukra, jellemzően a szemük alá, de volt olyan is, aki akkora foltot festett, hogy gyakorlatilag a fél arcát befedte vele. Beszédet mondott többek között a Bátran nőcsoport egyik munkatársa Buzás Anna, Tallós Rita színésznő, aki maga is átélte a családon belüli erőszakot, egy Bitó László közíró pedig Vajda János Vén mosónő című versét szavalta el. A beszédeket egy ellentüntető zavarta meg: a fiatal férfi táblát tartott a magasba, amin azt kérte Balogh Józseftől, hogy takarodjon, és ne adjon teret a keresztényellenes liberálisok támadásainak. „Azt mondják, hogy két pofon nem a világ. Én erre azt mondom, hogy de, igenis, az maga a világ. Két pofon maga az ország” – kezdte indulatos beszédét Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke. Vadai azt kérte Baloghtól, hogy egyszer az életben legyen férfi, és mondjon le az országgyűlési képviselői és polgármesteri mandátumáról. Az ellenzéki képviselő szerint „a két pofonnak nincs pártpolitikai hovatartozása", ezért itt lenne a helye Selmeczi Gabriellának is, akit nyilvánosan neveztek kócosfogúnak. Ezt nem szabadna megengedni, mint ahogy azt sem, hogy Vadait lekövérezik, vagy a baby-dollját emlegetik”.

A teljes cikk

itt

olvasható. Fotó: Origo.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.