Pesti Srácok

„Hová, hová, Miss Rezesová? Az Isten majd ítél”

„Hová, hová, Miss Rezesová? Az Isten majd ítél”

Futótűzként terjedt el a szlovák internetes portálokon. Hero, azaz Vörös Zoltán egyik dala, amely Rezesováról szól (a dal itt meghallgatható) – írja a Blikk. A fiatal zenész azután énekelte meg Eva Rezesovát, hogy a bíróság novemberben házi őrizetbe helyezte a négy ember haláláért felelős milliomos nőt. Így Rezesová, ha csak pár napig is, de szűkös cellája helyett tágas luxusapartmanjában hajthatta álomra fejét. Rezesová azóta visszakerült a börtönbe. A legolvasottabb szlovák újságok és honlapjaik – mint például a cas.sk vagy a topky.sk – lefordították a szókimondó dalszöveget, a helyi Fun rádió pedig már hetek óta játssza a magyar rapper nótáját, amelyet a legnagyobb videomegosztó oldalon is több ezren töltöttek le. A hírportálok szerint ez a dal is azt bizonyítja, hogy az ügy nemcsak a szlovákoknál, hanem a magyaroknál is a figyelem középpontjában van, és az elsőfokú ítélet sokaknál kiverte a biztosítékot. „Ezzel a dallal nem az a célom, hogy pálcát törjek mások felett – szögezte le a szerző a Blikknek. – Szerettem volna felhívni a figyelmet a szegények és gazdagok közötti bánásmód különbségeire. Az ittas vezetés és gyorshajtás kockázataira, négy ember felesleges halálára, és persze arra, hogy házi őrizetbe nem kerülhet akárki”.

Fotó: Nol.hu. A teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.