Pesti Srácok

Önmagukra költik a pénzt az Orvosi Kamara vezetői

Önmagukra költik a pénzt az Orvosi Kamara vezetői

Az adóhatóságnál tett bejelentést a Magyar Orvosi Kamara felügyelőbizottsága az aggályos és pazarlásra utaló pénzügyek miatt - írja az Index. Egy a hírportál birtokába került hangfelvétel szerint az fb elnöke november végén csökkenő tagi szolgáltatásokról, emelkedő elnöki jutalmakról, milliós lelépési összegekről, kamarai pénzből kifizetett gyorshajtási és parkolási bírságokról, magas ügyvédi és hirdetésszervezői számlákról számolt be. Cégadatok szerint a kamara korábbi alelnöke, a jobbikos képviselőként is dolgozó Gyenes Géza saját háziorvosi bt-jének is számlázott ki pénzeket, de ez nem látható cége mérlegében. Éger István, a kamara elnöke azt mondta: nyitottak minden vizsgálatra. Az Index szerint a tiszteletdíjak eközben 41 millió forintról 71 millió forintra nőttek. A 6,5 millió forintos jutalomkeretet 2011-2012-ben úgy osztották fel, hogy a MOK hivatalában dolgozók 30 százalékot kaptak, Gyenes Géza korábbi alelnök 19-23 százalékot, Éger István elnök pedig 40-50 százalékot. Éves szinten 2,9 millió forintot fordított az elnök, az alelnök és a titkár benzinre, de útnyilvántartás egyáltalán nem készült, az autóhasználat korlátlan volt. 800 ezer forintot fordítottak cascóra és cégautóadóra, azaz kifizették a céges autó magáncélra való használatát is. Parkolási díjakra és autópálya-matricákra évi 600 ezer forint ment el. Ahogy az fb-elnök mondta, a kamarában többen kaptak éves autópálya-matricát. A MOK pénzéből 600 ezer forint ment el parkolási bírságokra, gyorshajtás miatt kiszabott büntetésekre, autótörések javítására és autóápolásra is. A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Jobbik (Gyenes Géza)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.