Pesti Srácok

Orbán: Három kérdésem van Horváthhoz

Orbán: Három kérdésem van Horváthhoz

Kíváncsiak a rendőrök kivel találkozott a NAV-os botrányt kirobbantó Horváth András, ezért elvitték még a noteszét is. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben azt mondta, mindössze három dolog érdekli ezzel az üggyel kapcsolatban: ki követett el, mit, és mikor?

A rendőrök elvittek Horváth Andrástól, az áfabotrányt kirobbantó volt adóhivatali dolgozótól egy noteszt, amelyben azoknak a nevét, elérhetőségét vezette, akikkel az elmúlt néhány hétben találkozott - írja az Origo. Horváth állítása szerint a jegyzetfüzetnek semmi köze ahhoz, ami miatt nyomozás folyik ellene, ezt szóvá is tette a házkutatást végző rendőröknek, ők mégis lefoglalták a noteszt. A noteszben vezette Horváth, hogy az elmúlt egy-két hétben kivel mikorra beszélt meg találkozót, mert azokat állítása szerint már nem tudta fejben tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi dolgozója november elején állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy az adóhatóság akadályozza egyes nagy áfacsaló hálózatok felszámolását. Horváth ezt követően rengeteg interjút adott, sok nyilvános rendezvényen szerepelt, és találkozott ellenzéki és kormánypárti politikusokkal is. Orbán Viktor miniszterelnököt Brüsszelben találta meg a Népszabadság, amely a Horváth ügyéről kérdezte a kormányfőt. "Három egyszerű kérdésre várok választ nagyon régóta: ki követett el, mit, és mikor - mondta a miniszterelnök. "Ha ezt megtudnánk, akkor az államigazgatás meg tudná indítani az ügyek felderítését. Amíg ezt nem mondják meg, addig csak az Önök tudósításaira tudok hagyatkozni".

Fotó: MNO

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.