Pesti Srácok

A zsák meg a folt - Kuncze: Gyurcsány hívott

A zsák meg a folt - Kuncze: Gyurcsány hívott

Az ellenzéki tárgyalásokon a Demokratikus Koalíció eleve azzal kérte el magának a szigetszentmiklósi választókerületet, hogy ott Kuncze Gábort akarja indítani, és az MSZP is azzal a feltétellel adta oda, hogy ott tényleg őt indítják, írja a Magyar Narancs. Végül Gyurcsány Ferenc hívta fel, hogy ismét induljon ott, ahol már korábban ötször nyert, mondta a lapnak adott interjúban az SZDSZ egykori elnöke, a volt belügyminiszter. Kuncze nem lát ellentmondást mostani visszatérése és aközött, hogy 2006-ban már azért nem jelöltette magát az SZDSZ elnöki posztjára, mert ki akart szállni a politikából, 2010-ben pedig ezt meg is tette. Akkor azt mondta: „Befejezem, mert már nem tudok hozzátenni sem az SZDSZ-hez, sem a magyar politikához”. Kuncze az interjúban azt mondja: az utóbbi időben egyértelművé tette, hogy senkinek a listájához nem akar csatlakozni, de ha létrejön az összefogás és szükség van rá, akkor vállalja a részvételt.

„Az egész magyar demokrácia rossz irányba halad. Ezen változtatni kell, és ehhez akarok hozzájárulni azzal, hogy elindulok a választáson” - mondta az interjúban. Kuncze nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy ha bejut, melyik frakció tagja lesz és milyen szerepet fog vállalni. „Előbb meg kell nyerni. Ha én most elkezdem, hogy ezt fogom csinálni vagy azt fogom csinálni, azt mondják egyesek, milyen nagyképű ez itt” - mondta.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Index.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.