Pesti Srácok

Budapest Pride: bocsánatot kell kérnie a "homofób" rendőrségnek

Budapest Pride: bocsánatot kell kérnie a "homofób" rendőrségnek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szexuális irányultság miatti közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg 2012-ben a Budapest Pride felvonulás megtiltásával – állapította meg tegnap kihirdetett ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt felperesek ügyében. Az ítélet nem jogerős - írja a Hvg.hu. A felperesek azt követően fordultak bírósághoz, hogy a BRFK 2012-ben megtiltotta a Budapest Pride felvonulás megtartását, a tiltó határozat olyan indokokra hivatkozott, amelyekről már 2011-ben – szintén a BRFK tiltó határozata nyomán – kimondta a bíróság, hogy azok megalapozatlanok. A felperesek aggályosnak találták a rendőrség döntésében azt is, hogy a BRFK a Budapest Pride felvonulást megelőzően számos, hasonló útvonalra eső, ráadásul lényegesen nagyobb résztvevői számmal tervezett rendezvény megtartását tudomásul vette. A tegnap ítéletet hozó Fővárosi Törvényszék éppen a fenti két körülmény miatt találta úgy, hogy a BRFK döntése nemcsak egyszerűen diszkriminálta a felpereseket, illetve az általuk képviselt LMBTQI közösséget a szexuális irányultságuk miatt, hanem zaklatást is megvalósított velük szemben. Vagyis a tiltás hatásában alkalmas volt a szexuális kisebbségekkel szembeni ellenséges környezet kialakítására. A bíróság úgy fogalmazott az ítélet kihirdetésekor, hogy a BRFK nem valódi indokok alapján, hanem a felperesek és a meleg közösség szexuális irányultsága miatt tiltotta meg a Budapest Pride felvonulást. A bíróság egyébiránt magánlevélben történő bocsánatkérésre is kötelezte a BRFK-t, valamint eltiltotta a további jogsértéstől.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Nol.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.