Pesti Srácok

Pintér, Vadai, Őszöd: „a főnök jó beszéde”

Pintér, Vadai, Őszöd: „a főnök jó beszéde”

Pintér Sándor belügyminiszter szerint lényegtelenek az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményei, mivel azzal nem követtek el bűncselekményt. A tárcavezető erről kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, az őszödi beszédnek nem a nyilvánosságra kerülése, hanem igazságtartalma jelenti a bajt, vagyis az, hogy Gyurcsány Ferenc, az ország éppen hivatalban lévő miniszterelnöke hosszú ideje hazudott az embereknek. Pintér kérdésre válaszolva elmondta, az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője döntött a beszéd kiszivárogtatásáról készült jelentések anonimizált formában történő közzétételéről. Erre azért volt szükség, mert az ellenzék nagy politikai nyomást fejtett ki a nyilvánosságra hozatal érdekében - fűzte hozzá.

A Demokratikus Koalíció szerint Pintér ferdít. Bár a belügyminisztérium a teljes dokumentum nyilvánosságra hozatalára vonatkozó igényt azzal utasítja el, hogy az csak a miniszterelnöknek szóló tájékoztató, amelyben nincs új elem, ez semmiképp nem igaz. Vadai szerint Pintér állítását Bajnai Gordon volt miniszterelnök cáfolja, ugyanis, mint Bajnai közölte, az általa látott irat tartalma gyökeresen ellentétes a Pintér által sugallni, illetve állítani kívántakkal. Az alelnök szerint a „belügyminiszter hazudik”, amikor azt állítja, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a nyilvánosság előtt többször elismerte, hogy tudja: kik a kiszivárogtatók. Gyurcsány ugyanis konzekvensen azt állítja, hogy megalapozott gyanúja van az érintettek személyéről, de azt éppen azért nem hozza nyilvánosságra, mert a gyanút száz százalékig nem tudja bizonyítani.

A Népszabadság korábbi főszerkesztője szerint már a kiszivárogtatás előtt nyilvánosságra hozhatta volna a napilap a beszédet, ugyanis Gál J. Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár erre utaló ajánlatot tett azzal, hogy a „a 'főnök' nagyon jó beszédet mondott!”. Vörös T. Károly ex-főszerkesztő ezt az ATV-nek, majd a Népszabadságnak is megerősítette. Vörös a napilapnak elmondta, hogy azt kérte az államtitkártól: küldjék el neki a szöveget, amelyet majd kellő szerkesztés után – amennyiben arra valóban érdemes – közölni fognak. „Tettem egy ajánlatot, de nem kaptam rá választ. Ebben maradtunk, azóta Gál J. Zoltánnal nem beszéltem. Azóta sem hívtak vissza. Amikor szeptemberben kibukott a beszéd, ezt a hónapokkal korábbi eseményt el is mondtam, még Gyurcsánynak is. Mindez azt jelenti, hogy 2006 májusa után felvetődött, hogy azonnal nyilvánosságra kerüljön az anyag. Személyes véleményem szerint ez utóbbi lett volna a helyes, sőt, a leghelyesebb az lett volna, ha mindezt a Parlamentben mondja el a miniszterelnök!” – fogalmazott a Népszabadság korábbi főszerkesztője.

PestiSracok facebook image

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában múlt pénteken nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekben az áll, hogy egy szocialista politikus szivárogtathatta ki az őszödi beszédet, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival. A jelentés emellett azt is rögzíti, hogy „a hanganyag sokszorosítását (...) a Fidesz irodában végezték”.

Forrás: MTI és Népszabadság, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.