Pesti Srácok

Az elnöki palotába volt bejelentve Simon úr

Az elnöki palotába volt bejelentve Simon úr

A Blikk szerint Simon Gábor bukott, letartóztatott MSZP-politikus Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevelébe lakcímként az ottani elnöki palota került. Ezt a cím alapján a Google műholdas térképe alapján derítették ki. Simon állítólagos lakhelye ma már csak egy nagy park, itt áll a korábban bombatalálatot kapott, ma elhagyatva álló elnöki palota. Bissau-Guinea a világ egyik legszegényebb állama, a Transparency International 2013-ban vizsgált 177 országa közül a 163. legkorruptabb – írja a bulvárlap. Emellett a világ egyik drogelosztó központja is: a Latin-Amerikából érkező kokainszállítmányokat ugyanis itt pakolják át, s viszik tovább Európába. Hogy bármit el lehet intézni a bürokrácián keresztül, arra jó példa az elmúlt évek rendszámbotránya is. Az ország korrupt tisztviselői ugyanis számos gazdag magyar autóst segítettek diplomatarendszámhoz, s így a sofőrök gyakorlatilag bármilyen közlekedési kihágást elkövethettek.

Simonról megírtuk, hogy szerdán harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják. A bíróság úgy véli, alapos a gyanú, hogy Simon Gábor megszökhet, meghiúsíthatja a bizonyítási eljárást, és a bűnismétlés veszélye is fennáll. A vádlott és ügyvédje fellebbezést nyújtott be. Simon továbbra is tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Szerdán hiába kérdeztük, a bírósági folyosón senkivel nem állt szóba, kérdésekre nem válaszolt. Ügyvédje, Nagy István annyit elárult, hogy Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. „Simon Gábor kifejezetten provokációnak tartja a közokirat-hamisítást. Az ügyészségi iratok nem támasztják alá, hogy védencem közokirat-hamisítást követett volna el” – fogalmazott Nagy István.

A Blikk teljes cikke itt olvasható. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.