Pesti Srácok

„Elég volt a huzavona, húzzon el a náci Vona”

„Elég volt a huzavona, húzzon el a náci Vona”

Nem mindenki örült a Jobbik szombati megemlékezésének, délelőtt az Astoriánál tüntettek a párt ellen. Az Index szerint a Jobbik megvalósította a valódi összefogást, hiszen fideszesek és MSZP-sek együtt tüntettek ellenük (a videó itt megtekinthető). A Jobbik ünnepi menete a Kodály Köröndnél kezdődött, Vona Gábor már a Deák téren tartott beszédet. Az elnök szerint a magyaroknak szabadság kell, a párt pedig azért akar győzni április 6-án, hogy feltámassza Magyarországot. Vona ismét felszólította Orbán Viktort, hogy álljon ki ellen tévévitára (ezt a nap folyamán Mesterházy Attila MSZP-elnök is megtette).

Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint a politikusok csupán felállnak március 15-én, és közhelyeket mondanak a szabadságról, de arról már nem beszélnek, hogy most szabadok vagyunk-e. „Szabad-e az a nép, amelynek nincsenek gyárai, hanem más nemzetek rabszolgájaként dolgozik? Szabad-e az a nép, amelyet a bankszektor kisemmizett? Szabad-e az a nép, amelynek földjeit hamarosan bárki megveheti?” – tette fel a kérdést Vona Gábor. Mint hozzáfűzte, ki kell mondani: nem vagyunk szabadok. Valódi szabadságharc kéne, nem olyan fideszes-féle, tette hozzá. A Jobbikosok ezután arra kérték híveiket, hogy ne ülejenek fel a "tarka-barka" liberálisok provokációjának.

Forrás: MTI, fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.