Pesti Srácok

Gyurcsány is tudott az MSZP és Welsz kapcsolatáról?

Gyurcsány is tudott az MSZP és Welsz kapcsolatáról?

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint egyre több és több kérdésre kell válaszolnia a Gyurcsány-koalíció politikusainak. Ezt Kocsis Máté csütörtökön Budapesten mondta a nap folyamán megjelent sajtóinformációkra reagálva - írja az Mno.hu. A kormánypárti politikust más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdezték arról a Népszabadságban megjelent információról, miszerint a múlt héten elhunyt Welsz Tamás hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amelyik az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette a Gyurcsány-beszédet. Welsz érintett volt az eltitkolt vagyonnal rendelkező Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes ügyében is. Kocsis szerint bonyolódik, szövevényesebbé válik a szocialista „bűnregény”. Világos most már az is, hogy nem új keletű kapcsolat a szocialisták és Welsz Tamás kapcsolata – fogalmazott, hozzátéve, világosan látszik, hogy Gyurcsánytól sem független ez az ügy, hiszen az őszödi ügy főszereplőjeként tudnia kellett erről. Arra a kérdésre, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként meg tudja-e mondani, hogy Welsz az NBH látókörében volt-e, a kommunikációs igazgató közölte, meg tudná ezt a kérdést válaszolni, de nem teheti, mert államtitoknak minősül.

Kocsis szerint bár Bajnaiék korábban azt ígérték, hogy önkéntesen vállalt kampányszámlával fognak számot adni átlátható gazdálkodásukról, eddig semmiféle erre vonatkozó adatot nem tettek közzé. A fideszes politikus szerint annyit tudunk biztosan, hogy van egy szocialista elnökhelyettes, akinek több száz millió forint eltitkolt vagyona van, amelynek egy részét hamis afrikai útlevéllel helyezte el egy bankban. Kocsis szerint az a választási csalásokkal kapcsolatos (lásd cikkünket) baloldali felháborodás onnan ered, hogy számítanak arra, hogy elveszítik a választást, megpróbálják azt illegitimmé tenni (ezzel kapcsolatban bővebben itt olvashat: Mi lenne, ha a baloldal bojkottálná a választást?).

Az mno.hu cikke itt olvasható. Fotó: mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.