Pesti Srácok

Mi lenne, ha bojkottálná a baloldal a választást?

Mi lenne, ha bojkottálná a baloldal a választást?

Hivatalosan már senki nem akarja, de a baloldalon még mindig vannak, akik eljátszanak a gondolattal: jobb lenne el sem indulni a választásokon, mert úgysem lehet nyerni - írja a hvg.hu. A hírportál szerint a „bojkottról fantáziálók csak azt felejtik el, hogy szinte semmi esély a sikerre, mert a Fidesz nem hátrál meg, a Nyugat nem segít, és nem fogják széles tömegek az utcán követelni az új választást. Ráadásul még politikailag és anyagilag is kinyírnák magukat a bojkottban részt vevő pártok”. A hvg.hu szerint Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke (aki jelenleg a baloldali összefogás listájának negyedik helyén áll) ezt írta Facebook-oldalán, miután kiderült, hogy Mesterházyék gyanúja szerint több kisebb párt csalással állított jelölteket: „Ezután nem lehet folytatni”. A „nagy visszatérő” Fodor szerint emiatt a választás „nem is lehet törvényes, nem lesz legitim”. A hvg szerint Fodor kifakadása illeszkedik azoknak „a megszólalásoknak a hosszú sorába, amely szerint az önmagát demokratikusnak nevező ellenzéknek nem lenne szabad részt vennie a választásokon, hanem inkább bojkottálnia kellene azt”. Erre azonban nincs nagy esély, hiszen ahogyan Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök fogalmazott: „másfél hét van a választásokig, aki nem akar jelöltként részt venni rajta, az ne induljon” – írja a hírportál.

A hvg emlékeztett arra, hogy 2011 végén Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök (aki ma a baloldali összefogás listájának harmadik helyén áll) írta azt, hogy bojkottálni kellene a következő választásokat, ha a Fidesz hozzáállásában nem történik változás, majd két évvel később a Milla tüntetésén Tamás Gáspár Miklós filozófus szólította fel a „demokratikus ellenzéki pártokat”, hogy hagyják ott az Országházat, és csatlakozzanak a tüntetőkhöz. „A mi részvételünkkel legitimálják Orbán 4-8-12-16 esztendejét” – fogalmazott TGM. A hvg szerint a bojkott támogatói abban is reménykednek, hogy ezzel a lépéssel belföldön is olyan helyzetet állíthatnak elő, ami rákényszeríti a Fideszt a visszakozásra, mindenekelőtt egy új választási rendszer elfogadására. A tapasztalat azonban nem ezt mutatja – fogalmaz a hírportál.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó:hvg

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.