Pesti Srácok

Nem Simon volt az egyetlen MSZP-s, aki afrikai útlevéllel menekült

Nem Simon volt az egyetlen MSZP-s, aki afrikai útlevéllel menekült

Fürst György alpolgármester a Közép-Afrikai Köztársaság diplomataútlevelével igyekezett megúszni a felelősségrevonást a VI. kerületi ingatlanpanama ügyében – emleget fel egy közismert, ám már poros információt a csütörtökön megjelenő Heti Válasz. Fürstöt hűtlen kezeléssel gyanúsítják, a hetilap szerint hamarosan bíróság elé állítják (A panamázás főszereplőinek, Hunvaldnak és Gálnak azért ítélt meg kártérítést az EB, mert túl sokáig elhúzták az ügyüket...). Fürstről évekkel ezelőtt megírta a Magyar Hírlap, hogy éppen „akkortájt vásárolt egy kishajót, amikor saját előterjesztésében eladták az Andrássy út 47. számú palotát a helyi szocialisták és szabad demokraták”. A napilap cikke szerint az adásvételi szerződésben ár nem szerepelt, csupán az, hogy a vételár „kölcsönösen kialkudott összeg” volt. Így a szakértő is csak következtetni tudott arra, hogy a vitorlás kishajó piaci értéke 5500 és 13 500 euró között lehet – derült ki a nyomozati iratokból. „A VI. kerületi önkormányzat mindenesetre kezdeményezte, hogy a terézvárosi vagyonvesztés miatt a megvádolt szocialista és szabad demokrata képviselők magánvagyonát helyezze zár alá a bíróság az okozott károk legalább részbeni megtérülése miatt – írta a Magyar Hírlap. - Így függ össze Fürst vitorlása, 2009-ben lízingelt Aston Martin gépkocsija, kilenc cégének üzletrésze” a terézvárosi ingatlanpanamával.

A teljes cikk a Heti Válaszban olvasható. Fotó: Heti Válasz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.