Pesti Srácok

„Páros lábbal rúgták ki a Kuruc.info tulaját”

„Páros lábbal rúgták ki a Kuruc.info tulaját”

Páros lábbal rúgta ki Varga Bélát a héten az amerikai dzsesszzenekara, amikor megtudták, hogy ő a Kuruc.info tulajdonosa – írja a Népszabadság. A napilap ezt a Tett és Védelem Alapítvány honlapjára hivatkozva írja. Tavalyelőtt derült ki, hogy az Amerikában élő borász, egyben dzsesszzongorista áll a szélsőséges, antiszemita, törvénysértő hírportál mögött. „A zenekarunk tagjait sokként érte, amikor megtudtuk az igazságot Varga Béláról” – magyarázta a Tev.hu-nak Bruce Oliver, az amerikai dzsesszzenekar vezetője. Mint mondta, megbeszélték a helyzetet a zenekar tagjaival, úgy döntöttek, megszüntetik Varga tagságát, és megszakítják vele a kapcsolatot. „Mi nem akarjuk, hogy nevünk összefüggésbe hozható legyen a nyíltan szélsőséges nézeteket valló magyar nyelvű hírportállal. A helyzet nagyon kínos, de eddig csak mint zenész ismertük Vargát” magyarázták. Évekig nem lehetett tudni, ki áll a szélsőjobboldali, antiszemita, törvénysértő hírportál mögött, majd 2012 szeptemberében hozta nyilvánosságra az Átlátszó.hu egy doménregisztrációs adatbázis alapján, hogy a kaliforniai Healdsburgben élő Varga az. A zenész a rendszerváltás idején költözött Amerikába, ahol borászként és dzsesszzongoristaként ért el sikereket, állítólag a szakma legnagyobbjaival is játszott együtt – a történtek után azonban nem tudni, folytatódhat-e zenész karrierje írja a Népszabadság. A Kaliforniában élő borászt a nagy távolság ellenére nagyon is foglalkoztatta a magyar belpolitika: polgári kört szervezett San Franciscóban, közleményben biztatta magyar politikus elleni önvédelemre a magyarokat, és gyakran él az antifasiszta álláspontot hangoztatókkal szemben a telefonos gyalázkodás eszközével.

A Népszabadság teljes cikke itt olvasható. Korábbi cikkeink itt és itt. Fotó: Parameters.sk

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.