Pesti Srácok

Több gyilkosságot beismert a csepeli csövesbanda szerb vezére

Több gyilkosságot beismert a csepeli csövesbanda szerb vezére

Megkezdődött a csepeli csövesbanda pere hétfőn (korábbi cikkünk itt) a Budapest Törvényszéken. A haramiákat a szerb B. Dragan vezette, a banda akkor bukott le, amikor egyik áldozatának viszont sikerült megszöknie előle. A szerb férfi vallomása szerint egy szerbiai börtönből szökött meg, és nem azzal a céllal érkezett Magyarországra, hogy itt maradjon, végső célja Amerika volt. Aztán a csepeli eperföldekig jutott. Ott a magyar hajléktalanok befogadták, enni adtak neki. Később a Boráros téren megismerkedett egy nővel, aki élettársa lett, két gyermeket neveltek együtt éveken át, az egyik közös volt. Vasazásból, lopásból, s más alkalmi bűncselekményekből tartották el magukat. Lakóhelyük környékén megpróbáltak füvet, azaz marihuánát termeszteni. Aztán eldurvultak a dolgok. A vád szerint a negyvenéves főnök társaival előbb megölte egyik haragosukat, majd egy család négy tagjával végzett. A vádlottak áldozataikat súlyosan bántalmazták, megfojtották, felakasztották, a holttesteket elégették és a Dunába szórták vagy földdel betemették. B. Dragan ellen azután kezdett nyomozni a rendőrség, hogy egyik áldozata kiszabadult. A megvert, kifosztott, majd nyakig gödörbe ásott férfi valahogy kereket oldott, sikerült elmenekülnie.

A vádirat szerint B. Dragan még több gyilkosságot tervezett, és arra készült, hogy hajléktalantársaiból, akik vezetőjüknek tekintették, rablóbandát szervez, és ennek érdekében megpróbáltak fegyvereket szerezni. A büntetőpernek hat vádlottja van, közülük a négy, emberöléssel vádolt férfi van előzetes letartóztatásban, a hatodrendű vádlott, B. Dragan volt élettársa azonban nem jelent meg a hétfői tárgyaláson, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

B. Dragan - akit az egyik ügyben első fokon, nem jogerősen kilenc évet ítéltek - hétfőn tört magyarsággal azt mondta, hogy részben bűnösnek érzi magát, megváltoztatja nyomozati vallomását, és elmondja az igazságot. Tudja, hogy "nagy" ítéletre számíthat, de az legalább legyen igazságos. Borzalmas dolog, ami megtörtént, öt ember meghalt, nem akarja menteni magát. A csepeli hajléktalangyilkosságok büntetőpere szerdán a vádlottak meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Forrás: MTI, fotó: 2424.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.