Pesti Srácok

Újranyitották Ophélie aktáit

Újranyitották Ophélie aktáit

Bár a nyomozás határideje február végén lejárt Ophélie Bretnacher (†22), a titokzatos körülmények között meghalt francia diáklány ügyé­ben, az ügyészség utasította a rendőrséget, hogy április 8-ig folytassa a nyomozást. A rejtélyes halálesettel kapcsolatban most előkerült néhány információ, amelyet meg kell vizsgálniuk - tudta meg a Blikk.

A lap szerdai számában Bagoly Bettina, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szóvivője annyit mondott, hogy nem árulhatja el, miért döntöttek a nyomozás meghosszabbítása mellett.
A Blikk információi szerint azért folytatják a vizsgálatot, mert az akták elemzésekor felmerült néhány ellentmondás a kihallgatott tanúk vallomásai között, ideértve a lány olasz udvarlója, Paolo Pierre vallomásait is. Valaki tehát hazudott, aminek azért lehet jelentősége, mert a rendőrök számára az olasz fiatalember viselkedése gyanúsnak tűnt. Pierre például annak ellenére elutazott az országból Ophélie eltűnésének napján, hogy ismerőseitől megtudta: szerelmének nyoma veszett. Ezt később azzal magyarázta, hogy előre lefoglalt repülőjegye volt. Ezt követően két éven át gyakorlatilag nem tudtak a nyomára bukkanni. Hiába kereste a férfit az olasz és a magyar rendőrség is a rokonainál, barátainál, senki nem tudta, merre jár. A rendőrök végül egy igazoltatás alkalmával botlottak bele, amikor már körözés is volt ellene.
A lap felidézte: Ophélie, a francia cserediák az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra. Utoljára 2008. december 4-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyen látták, ahonnan hazafelé indult. Kézitáskáját, benne személyazonossági irataival és mobiltelefonjával, a Lánchídon találták meg eltűnése éjszakáján, a hídnál veszett nyoma. A holttestére 2009. február 12-én, a Csepel-sziget egyik öblében hajósok találtak rá. Kedvese, Paolo az utolsók közt volt, akik élve látták: Ophélie eltűnésének éjszakáján még együtt szórakoztak. A lány a buliból egyedül indult haza, azután már csak holtan került elő.
A magyar igazságügyi orvosszakértői vélemény azt állapította meg, hogy Ophélie Bretnacher halálát fulladás okozta, idegenkezűségre, bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Ezt utóbb a Franciaországban megismételt boncolás is megerősítette. A lány szülei azonban elutasították azt a feltételezést, hogy gyermekük öngyilkos lett volna. Szerintük nincs minden tisztázva a haláleset körül, s mint vélik, egyelőre a bűncselekmény lehetőségét sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. Az ügyben a magyar mellett a francia hatóságok is nyomoznak.
forrás: Blikk


PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.