Pesti Srácok

A Fidesz nem mond le a pálinkafőzésről

A Fidesz nem mond le a pálinkafőzésről

„A Fidesz ragaszkodik ingyen főzhető nemzeti szeszünkhöz, így határozott lépéseket várnak az új Fidesz-kormánytól” - jelentette be Hoppál Péter szóvivő. Hoppál felháborítónak nevezte az Európai Unió bíróságának múlt csütörtöki ítéletét, amelyben azt állapította meg, hogy ellentétes az uniós joggal a házi pálinkafőzés adómentességére vonatkozó magyar szabályozás. „Ha kell, törvényt is alkotunk a pálinka védelmében” - jelentette ki erre válaszul a Fidesz szóvivője, hangsúlyozva: „A magyar pálinka a kultúránk része, elválaszthatatlan a hagyományainktól.” Kitért továbbá arra, is hogy az EU „elkezdte üldözni a magyar akácfát is”, a Fidesz azonban ebben az ügyben szintén kiáll a nemzeti értékekért, így már májusban hungarikummá nyilváníthatják az akácot és az akácmézet, ami megnyugtató védelmet ad.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY globális tanácsadócég adószakértője korábban az MTI-nek azt mondta, az adózási szabályokat figyelembe véve nem lát olyan megoldást, amellyel egyszerre lehetne jövedékiadó-mentesen, és egyben az európai uniós jognak is megfelelve pálinkát főzni Magyarországon. Vámosi-Nagy szerint előre tudható volt, hogy a magyar szabályozás nem összeegyeztethető az európai uniós joggal, és nem is tud olyan adózási megoldást, amellyel jövedékiadó-mentesen, az európai uniós jognak megfelelően lehetne pálinkát főzni Magyarországon. A szakértő emlékeztetett arra, hogy Magyarország uniós csatlakozási tárgyalásain, az 1990-es évek közepén az adó fejezet tárgyalásakor az ország megpróbált mentességet, de le legalábbis átmeneti jövedékiadó-mentességet szerezni, de végül ezt nem sikerült elérni, míg például Csehországban a házi sörfőzés mentességet élvez.

Forrás: mti, fotó: Palinkafozo-gep.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.