Pesti Srácok

Mesterházy újra felülne Farkasházy biciklijére

Mesterházy újra felülne Farkasházy biciklijére

Az MSZP elnöke óriási csalódásként élte meg a választási eredményt. Mesterházy Attila a hvg.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy bizonyos konzekvenciákat már egy héttel a szavazás után le lehet vonni, ugyanakkor a mélyebb elemzéshez kicsit több idő kell. Mesterházy szerint hiába járták le a lábukat az MSZP tagjai és aktivistái a kampányban, a párt, és az Összefogás tagjai éppen azt a hangulatot nem érzékelték eléggé, ami a Jobbiknak sok településen második helyet hozott. Lemondását pedig azért nem ajánlotta fel a lemondását rögtön a választások után, mert a pártban előre eltervezett módon, a három (parlamenti, európai parlamenti, és önkormányzati) nagy szavazás után lesz tisztújítás. A politikus szerint reális veszély, hogy a Jobbik második helyen végez az EP-választásokon. Látják azt is, hogy a kistelepülésen élők nem értik a párt üzeneteit, így ezen változtatni kell.

„Be kell látnunk, alulértékeltük a Jobbikot. Én is azt mondtam, hogy a Jobbikot ne tekintsük ellenfélnek, ne vitatkozzunk velük még szórólapokon sem, mert ezzel megemeljük őket. Ugyanez elmondható a Fideszről is, így a Jobbik szélárnyékban kampányolhatott. Ebben egyetértek Schiffer Andrással, nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az emberek egy jelentős része dühös, közérthető, radikális megoldásra vágyik” - mondta a hírportálnak. Mesterházy azt mondta, nem bánta meg, hogy tavaly nyáron felült Balatonszárszón Bajnai Gordonnal együtt Farkasházy Tivadar biciklijére. „Visszatekintve is úgy gondolom, hogy abban a helyzetben nem volt más lehetőség, mint az összefogás. Ott és akkor nem volt más alternatíva. Ha ugyanolyan helyzetben lennénk, mint akkor, most is felülnék a BMX-re” -fejtegette.

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: betyarvilag.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.