Pesti Srácok

Rubik év, Rubik Ernő: A kocka hatása a fontos, nem én

Rubik év, Rubik Ernő: A kocka hatása a fontos, nem én

2014 Rubik-év: 40 éve született meg a bűvös kocka első modellje, feltalálója, Rubik Ernő pedig idén lesz hetvenéves. A feltaláló-mérnök szerint a kocka sikertörténetében nem ő a fontos, és még csak nem is a kocka, hanem annak hatása a világra. Az Index interjút készített a legendás feltalálóval, aki a kocka értékesítésének első nehézségeiről is beszélt, valamint azt is elmondta, hogy miért nem akar Rubik-kocka alakú épületet a Duna-parton.

„A természet engem mindig érdekelt és inspirált, már gyerekként is, de a kavicsos történet csak egy apró részletre vonatkozik. Ahhoz, hogy a kockán elforgathassak elemeket, egy síknak kell létrejönnie – de sík nem létezik a valóságban, látszólag sima felületeken is kis sorják vannak. Emiatt ha tényleg kocka formájúra gyártanánk a kocka elemeit, azok elakadnának, nem fordulnának el. Erre szolgált megoldással a természet: a folyóban a kövek feldarabolódnak, és ahogy a víz görgeti őket, elfordulnak egymáson, így keletkezik a csiszolt, lekerekített kavicsforma. Hasonlóképpen kellett lekerekíteni a kockaelemek éleit, hogy elfordulhassanak egymáson” - mesélte az Indexnek a Duna-part és a kocka kapcsolatáról. A visszavonultságról pedig ezt mondta: „A kocka lett népszerű, nem én. Persze a kockából sugárzó népszerűség pár fénysugara eltalált engem is, de mindig is igyekeztem árnyékban maradni. Kifejezetten kerülni próbáltam a nyilvánosságot, és akkor nem volt internet, így ez nem is volt annyira nehéz. Csak az elengedhetetlenül szükséges nyilvános szerepléseket vállaltam, nemhogy még kerestem volna ezeket az alkalmakat”.

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.