Pesti Srácok

Százmilliókhoz juthat Kóka bizalmasa

Százmilliókhoz juthat Kóka bizalmasa

Háromszázmillió forint közpénzt kasszírozhatReményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. volt vezérigazgatója, akit még Kóka János volt SZDSZ-es gazdasági miniszter nevezett ki posztjára - írja a Magyar Nemzet. A napilap emlékeztet arra, hogy az állami cég egykori vezetőjének egy offshore cégtől beszerzett, szükségtelen számítógépes szoftver megvásárlása miatt mondtak fel rendkívüli hatállyal 2010-ben. Reményik jogi útra terelte ügyét. A bíróság megállapította, hogy indokolt, de jogtalan volt a felmondás, és megítélte a volt igazgató elmaradt bérének kifizetését. Az ügyben a Kúria mondhatja ki a végső szót. Az ügy azért visszás, mert Reményik egyszerű eljárási hibába kapaszkodva juthat több mint 300 millió forint közpénzhez.

Az első fokon eljáró munkaügyi bíróság azért adott Reményiknek adott igazat, mert nem az állami cég tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetője mondott fel neki, hanem a 2010-ben, Reményik Kálmán posztjára kinevezett új vezérigazgató, Orosz Ferenc. A NIF szerint viszont a tulajdonosi jogokat gyakorló MFB döntése alapján a NIF Zrt. ügyvezetése megváltozott, ezzel egyidejűleg Reményiknek mind az igazgatósági tagsága, mind a vezérigazgatói tisztsége megszűnt.

A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatják. Fotó: mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.