Pesti Srácok

Újságírók számolták fel az álpap csalásra szakosodott bandáját

Újságírók számolták fel az álpap csalásra szakosodott bandáját

Bóta atyaként mutatkozott be a telefonba az a csaló, aki állatokat, laptopokat, Mercedest, Q7-est és traktort ígért áldozatainak némi regisztrációs díjért cserébe – írja az Index.hu, amelynek munkatársai utánajártak az ügynek, s végül félsikerrel jártak. A rendőrség letartóztatta az álpap tettestársát, de „Bóta atya” elmenekült.

Az Indexet egy sértett kereste meg, akinek a pap egy 2010-es Mercedest ígért. A hírportál szerint azt mondta, „az autóért mindössze 180 ezer forintot kell utalnia a Western Unionon keresztül H. István névre, pénteken pedig már át is veheti az autót egy XX. kerületi címen, a Krisztus Szeretete Egyház melletti parkolóban. A pénz egyfajta regisztrációs díj, azért van rá szükség, hogy ne kelljen adózni az adomány után” – magyarázta a pap, aki sértettnek először Dr. Bóta Mihály néven mutatkozott be. A férfi elutalta a pénzt, de később megbánta, ismerőseivel utánajártak a dolognak és kiderült, a titokzatos tiszteletest valójában egyikük sem ismeri személyesen, sőt, másoknak más néven mutatkozott be a telefonba. Az Index hamar kiderítette, hogy az álpapnak semmi köze a Krisztus Szeretete Egyházhoz: a gyülekezetnél érdeklődve megtudtuk, a becsapott áldozatok már február óta panaszkodnak az egyház titkárságán. Végül (félig hiába) nyomoztak, nem sikerült a teljes bandát felszámolni. Bár az Index szerint „H. István, a tettestárs megvan, és állítólag lekapcsolták a sógorát is, aki szintén benne volt, de a tiszteletest nem. Talán gyanút fogott, talán már messziről felismerte a civil rendőrautót, nem tudjuk. Annyi biztos, akkor nem jelent meg a benzinkúton”.

A teljes cikk, nyomozással, akcióval, videókkal itt megtekinthető. Fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.