Pesti Srácok

Werber sajnálja, hogy nem volt elég kemény

Werber sajnálja, hogy nem volt elég kemény

Ron Werber izraeli kampányguru, az MSZP ex-tanácsadója interjút adott a Blikknek. Werber cáfolta, hogy a választási vereség után kirúgták volna, mint mondta, a szerződése április 6-ig szólt, és bár megkérték rá, hogy maradjon az EP-választásokig, de ezt más megbízásai miatt visszautasította. A kampányguru arra a Horváth Csaba nyilatkozatra, amelyben a MSZP-s azt mondta, rengeteg konfliktus volt Werberrel, azt mondta csakugyan így volt. Ezekre büszke, s bár több ilyen heves vita lett volna. Arra a kérdésre, hogy mennyiben érzi magát felelősnek a kudarc miatt, azt felelte, hogy erre az MSZP-nek ad majd részletes, írásbeli választ. De azt elmondhatja, hogy bánja, hogy nem lépett fel elég keményen néhány belső vitában. Arra, hogy Horváth szerint a választás éjszakája óta nem lehetett látni, Werber így felelt: „Örülök, hogy ez Horváthot ennyire zavarja, de szerintem aggasztóbb, hogy én meg a választás előtt nem láttam őt – kivéve, ha újságírók és kamerák is voltak a környéken”.

Werber sajnálja, hogy nem tudta hozzásegíteni a győzelemhez az MSZP-t „a szinte lehetetlen küldetésben”, főként, azért mert az a Mesterházy, akit a kampány utolsó öt hetében látott, megérdemelte volna a győzelmet. Amikor a Blikk emlékeztette Werbert, hogy akkor lett országosan ismert, amikor 2002-ben megvádolták, hogy gyűlöletkampányt folytat, a kampányfőnök így válaszolt: „Annyi képtelenséget írtak össze arról a kampányról, hogy igenis zavart, hogy az én verziómat senki sem ismerhette meg. De ma már ennek nincs jelentősége, ráadásul van itt néhány ember, aki szép karriert futott be az engem illető mendemondák miatt. Miért rontsam el az örömüket 12 év után?”.

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Blikk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.