Pesti Srácok

A Célpont buktatta le az illegálisan működő egyházat

A Célpont buktatta le az illegálisan működő egyházat

Illegálisan működő kisegyházat leplezett le a HírTv Célpont című műsora. Az mno.hu cikke szerint a magát a Vonzás Törvénye Egyházának nevező szervezet főpapja milliós nagyságrendű összeget csalt ki a híveitől azzal az ígérettel, hogy a többszörösét kapják majd vissza. Később azonban azt mondta nekik, hogy az irodájából elrabolták a pénzt. A vezető főpap tagadja, hogy valójában pilótajátékot működtetett. Azzal védekezik, hogy a hívek adományt adtak, amit nem kérhetnek vissza.

Négy évvel ezelőtt alapított egyházat egy vállalkozó a vonzás törvényére alapozva. A tanítás lényege: amire gondolunk, és hisszük, hogy ez lehetséges, az valósággá válik. A híveknek a devizahitelekre is ezzel ígértek megoldást. Bár a 2011-es egyházügyi törvény megszüntette egyházi státuszukat, Pelei István vezető főpap zavartalanul működtette tovább az intézményt. Sőt, elindítottak egy támogatói rendszert is. Azt ígérték, hogy a befizetett összegnek a dupláját adják vissza. „Soha többet természetesen nem találkoztunk a pénzünkkel” – mondta az egyik károsult.

Az mno.hu teljes cikke itt. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.