Pesti Srácok

Bekérették az ukrajnai nagykövetünket, de a lengyel kormányfő is kiakadt Orbán beszédén

null

Az ukrán külügyminisztériumot aggasztják azok a kijelentések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök tett a határon túli magyar kisebbség autonómiájának és kettős állampolgárságának szükségességéről, ezért bekérették a külügyminisztériumba Magyarország kijevi nagykövetét - jelentette ki az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint Jevhen Perebijnisz külügyi szóvivő keddi kijevi sajtótájékoztatóján.

Perebijnisz hangoztatta, hogy a magyar miniszterelnök által tett kijelentések a magyar kisebbség autonómiájáról és kettős állampolgárságáról ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. "Ezek a kijelentések mint olyan megnyilvánulások, amelyek nem segítik az ukrajnai válság eszkalálódásának megállítását és a helyzet stabilizálását, aggodalmat keltenek bennünk" - fogalmazott a szóvivő. Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, hogy "megfontoltan" álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika.

A szóvivő szavai szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott "provokatív" nyilatkozatait.

PestiSracok facebook image

A magyar Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy az ukrán külügyi tárca behívatta a kijevi magyar nagykövetet. "A magyar pozíció világos, és a nagykövet ezt elmondta" - tette hozzá Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

Miközben az ukrán kormány azért küzd, hogy visszaszerezze az orosz befolyás alá került Kelet-Ukrajnát, Orbán Viktor bejelentette, hogy autonómiát szeretne Kárpátaljának – legalábbis a Bloomberg vagy a Gazeta Wyborcza szerint. A lengyel kormányfő is szerencsétlennek nevezte Orbán kijelentését, de Martonyi János szerint félreértették Orbán szavait - írja az Origo.

„Az ukrán média azt feltételezi, hogy azzal, hogy Magyarország autonómiát követel Kárpátaljának, elfogadja a Vlagyimir Zsirinovszkij Ukrajna felosztásáról szóló orosz ajánlatát” – olvasható a második legolvasottabb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza honlapján, amely hosszabb cikket közölt Orbán Viktor beiktatási beszédével kapcsolatban. Zsirinovszkij az orosz duma alelnöke, és márciusban arról beszélt, hogy Ukrajna szomszédjainak fel kellene osztania az országot.

A lap idézi Donald Tusk lengyel miniszterelnököt is, aki azt mondta, hogy szerencsétlennek nevezte Orbán Viktor kijelentését. „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert csütörtökön találkozunk egymással Pozsonyban, a Visegrádi Négyek találkozóján, és ezt ott is meg fogom neki mondani. Talán ez a hangulatot is elrontja majd” – mondta Tusk. Megérti, hogy Orbán aggódik a Kárpátalján élő magyarokért, de szerinte az ilyen megnyilatkozások zavaróak, és figyelembe kell venni, hogy ilyen nyilatkozatokkal ne támogassák a szeparatista erőket.

Orbán Viktor a szombati parlamenti beszédében azt mondta, hogy „a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. (…)

Orbán kijelentése miatt nem Tuské az első kritika, a horvát Jutarnji list hétfői cikkében Putyinhoz hasonlította Orbánt. A lap szerint sokkoló volt a magyar miniszterelnök bejelentése, mely szerint támogatják a magyarok területei autonómiáját. Azt írták, ez a törekvés fogja meghatározni Orbán Viktor harmadik ciklusát, és feszültséget okozhat a szomszédos államokkal való viszonyban.

Martonyi azt mondta, Orbán csak általában, területi jelző nélkül beszélt a határon túli autonómiáról, amikor Kárpátalja került szóba, akkor csak a kettős állampolgárságról, a közösségi jogok érvényesüléséről, és az önigazgatásról beszélt.

MTI / Origo - fotó: Europress/AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.