Pesti Srácok

Elbukott elszámoltatás: a Kúria felmentette Molnárt és Lakost

null

A Kúria jogerősen felmentette a Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert abban a büntetőperben, amely a XI. kerületi ingatlanügyletekkel kapcsolatban indult. A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabad demokrata alpolgármestere egy több száz milliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, hivatali hatalmával visszaélve átjátszott egy magáncégnek. A vádlottak tagadták bűnösségüket, és a 2010-es önkormányzati választás napjaiban megindult eljárás politikai motívumait hangsúlyozták.

A Fővárosi Törvényszék 2012-ben, első fokon bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. 2013-ban a Fővárosi Ítélőtáblán egy addig még bíróság előtt meg nem hallgatott tanú arról beszélt, hogy hallomásból úgy tudja, a milliárdos vállalkozó, Leisztinger Tamás támogatta Molnár Gyula kampányát, és ezt kellett viszonozni az ingatlan átadásával. A vádlott kétségbe vonta a tanú szavahihetőségét. A tábla másodfokon hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönre, Lakos Imrét pedig hat hónap felfüggesztettre és hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A szóbeli indokolás szerint a vádlottak leplezett célja egyértelműen az inkriminált ingatlan Leisztinger érdekkörébe átjátszása volt, a sokat hangoztatott területfejlesztés nem lehetett reális.

Kedden a védők súlyosan törvénysértőnek minősítették a másodfokú, bűnösséget kimondó döntést, a tanú "folyosói pletykákból táplálkozó" vallomására alapított ítéleti következtetéseket. Szóvá tették, hogy a tanú a vádbeli, 2006-os cselekmények előtt három ével távozott az önkormányzattól, valamint azt, hogy egy másik ügyben, egy másik polgármesterrel összefüggésben pedig büntetőeljárást eredményező hamis vád és rágalmazás miatt ítélték el jogerősen. A védőbeszédekben felmerült az is, hogy Leisztinger soha nem volt az eljárás szereplője, így vele kapcsolatban nem is tudtak védekezni a vádlottak, a másodfokú ítéletben mégis huszonegyszer írták le a nevét. A védelem az önkormányzat érdekében állónak minősítette a vitatott ingatlanügyletet. Perbeszédében bizonyos mértékig az ügyész is osztotta a másodfokú ítélettel kapcsolatos védői aggályokat, ám úgy vélte, hogy nem szükséges új eljárás, kisebb korrekciókkal a Kúria meghozhatja a helyes döntés. A "kisebb korrekciók" helyett maradtak a felmentésnél...

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.